Anthony Ryan: A vér éneke

"- Mit lehet csinálni a börtönben öt éven keresztül?  

- Énekelni." 

Vaelin Al Sorna tízéves korában a Hatodik Rendbe kerül. Kegyetlen kiképzésnek vetik alá őt és a társait, a sikertelenség egyet jelent a halállal. Megtanulnak viszont a lovakkal bánni, túlélni a vadonban, és embert ölni.
A felnőtt Vaelin a Rendből kikerülve a király befolyása alatt próbál helytállni és igaz maradni önmagához.

Már a könyv eleje felkeltette az érdeklődésemet Vaelin karaktere iránt, ugyanis a többi szereplő igen vegyesen fogadta: volt, aki félt tőle, volt, aki tisztelte. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki ez a férfi?

A karakterek nagyon jól ki lettek dolgozva. Mindegyikük háttértörténete érdekes volt, részletekben gazdag. Még azokról a szereplőkről is sokat megtudtam, akik kis ideig szerepeltek. A karakterfejlődés sem fókuszált csak a főhősre, hanem mindenkire egyaránt. Mindannyian változtak az események hatására, ki jobb, ki rosszabb irányba. Vaelint nagyon megkedveltem, az egyik kedvencem a történetben. Hiába öl a Rend és később királya nevében, mégis ugyanannyira törődik az emberekkel, mint a Rendbe kerülése elején. Lehet, hogy kissé ellentétesen hangzik, de attól még igaz: nem leli örömét a gyilkolásban; csak akkor teszi meg, ha muszáj és igyekszik elkerülni a véres kimenetelt. Az évek során higgadt, erős férfi válik belőle. Tiszteltem, hogy megpróbált igaz maradni önmagához, ami sok helyzetben nehéz, a főhős számára - a helyzet miatt, amibe került - még inkább. Talán nem meglepő, hogy rögtön megkedveltem. A mellékszereplők egy része szintén közel került hozzám.

Érdekes a főhősnek az apjával való kapcsolata. Amikor a Rendbe került, Vaelinnek meg kellett tanulni,a hogy nincs más családja a társain kívül. Örökségétől megfosztva Vaelin meggyűlöli az apját. Ám a könyvben fordul a kocka, amikor kiderül, hogy miért került Vaelin a Rendbe. Úgy éreztem, mint a Bábel fiai esetében: teljesen új megvilágításba került az egész helyzet. Nagyon megható volt az a jelenet, az egyik legjobb A vér énekében.

 A könyv nagyon jól van felosztva. Két részből áll: az első részben Vaelin tanulóéveit kísérhetjük figyelemmel, míg a második a király szolgálatában töltött évekről szól. Az utóbbi részben megkaptam a (lehetséges) válaszokat a kérdéseimre, de aztán a helyükre újabbak jöttek.
Egy másik szerkezeti egység (lehet) az is, hogy Vaelin történetét (ami E/3-ban van megírva) meséli el egy írnok, Verniers. A nagyobb történetrészeket elválasztja, ráadásul beleláthatunk egy másik szereplő gondolataiba. Nagyon tetszett ez a fajta mesélési mód, hangulatos lesz a könyv. A tizenharmadik történet jut eszembe róla, ami szintén elnyerte a tetszésemet.

A címre viszonylag hamar, a könyv felénél választ kapunk, de addig is vannak rá utalások, sőt, még a könyv végén is sok minden kiderül ezzel kapcsolatban. Naivan azt hittem, amikor a felénél jártam, hogy már mindent tudok az énekről, de - szerencsére - tévedtem.

 Röviden kitérnék a szerelmi szálra is, ami ugyan halványan, de ott van. Nincsenek drámai kijelentések, jelenetek, mégis egy-egy elejtett szóból, érintésből lehet látni a szeretetet a két szereplő között. Nagyon szeretem ezt a fajta ábrázolását a szerelemnek, számomra sokkal jobban átérezhető, sokkal meghittebb.

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, de nagyon régen volt már, hogy egy könyv ennyire magával ragadott.
Nagyon várom a folytatását, ami angolul már megjelent Tower lord címmel.

Kedvenc szereplő: Vaelin, Sherin, Nortah
Kedvenc részek: Vaelin és Elera aspektus beszélgetése, Vaelin és Sherin közös jelenetei
Kiadta a Fumax kiadó 2014-ben.