A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmélkedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmélkedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 23., szerda

Én és a komfortzóna

Hétfőn vetődött fel a komfortzónából való kilépés témája, amiről több blogger is írt és nekem is megjött a kedvem, hogy írjak róla. Elgondolkodtam, hogy én miket olvastam. Eddig biztos voltam benne, hogy én sok műfajban olvasok, de rá kellett jönnöm, hogy egészen idáig szinte csak a komfortzónámban maradtam (bár az utóbbi hónapokban próbáltam nyitni új műfajok felé).


A kedvenc műfajom a fantasy, ezen belül szinte bármit nyomhatnak a kezembe, azt elolvasom. Ezt olvasom a leghosszabb ideje, az első nagyobb terjedelmű - ám még mindig ifjúsági - olvasmányaim is közülük kerültek ki.

A  fantasyn kívül a szépirodalom az, ami a legközelebb áll hozzám (bár ezt nem tekintem műfajnak). Szeretem a szép fogalmazást, ha egy mondat annyira megfog, hogy többször is elolvasom, ha a történetekbe bele tudom élni magam, ha megfog a hangulata, ami legtöbbször ennél fordul elő nálam.

Régebben szerettem olvasni a romantikus-erotikus könyveket is - akkor is inkább Wardot és Kenyont -, de azóta sokat változtam, most már egyszerűen taszítanak. Zavar, hogy egyre több hibát találok bennük; hogy a szereplők csak idegesítenek és hogy a romantika nincs jelen bennük, vagy annak is csak egy eltorzított formája.

Amiben még reménykedem, az a YA (14-18 éveseknek szánt könyvek) műfaja. Habár az eltelt hónapok alatt kissé vesztett a varázsából, néhány könyv klisés, és szinte kötelező elem lett a szerelmi háromszög, ami nagyon fel tud idegesíteni, főleg akkor, ha csak azért van ott, hogy legyen valami konfliktus, de a történetbe nem is illik és simán ki lehetne hagyni.

A chick lit tagjait, vagyis a csajoknak szánt könyveket szívesen veszem kézbe, néha jó belemerülni egy-egy könnyedebb történetbe. Ami ebből a műfajból nagyon érdekel, az A parfüm titkaA nő mosolya és a Rejtekhely Párizsban.

Nemrég kezdtem el ismerkedni a sci-fi műfajával, amitől korábban mindig féltem egy kicsit. Azt gondoltam, hogy tele van nehéz magyarázatokkal, amiket úgysem értenék meg, ennélfogva nem is élvezném annyira. Két évnyi várakozás után végül elolvastam a Vének háborúját, amit egyesek lányos sci-finek írtak. Lehet, hogy kevesebb benne a magyarázat, mint más könyvben - ezt se megcáfolni, se igazolni nem tudom -, mindenesetre nekem pont megfelelő arányban volt, könnyen meg tudtam emészteni az információkat. Ráadásul John Perry humorát imádtam, nekem nagyon jó élmény volt.

Van egy olyan érzésem, hogy a krimi is tetszene nekem. Eddig ha jól emlékszem, csak kettő könyvet olvastam a témában, de mindkettő lekötött és mindegyiket többször is olvastam. Ebben a műfajban a Kossuth kiadó spanyol krimik sorozatából érdekel a Szomszédom a halál és a Párizsi rejtély, és persze a Kakukkszó, amit ma sikerült kivennem a könyvtárból - mindig megnéztem, bent van-e az újdonságok között - és mint kiderült, elhappoltam az egyik könyvtáros elől. :D (Megígértem neki, hogy mikor visszaviszem, neki adom oda. Még a nevét is leírta egy cetlire, biztosra akart menni. :P Mondjuk nem csodálom, Rowlingnál én is ezt csinálnám.)

2013. június 30., vasárnap

Stop! Avagy az elnyújtott sorozatok

Könyvekkel tűzdelt életünk során biztosan előfordult már, hogy beleszerettünk egy-egy sorozatba. Alig vártuk az új rész megjelenését; napjainkat a visszaszámlálás, újra- és fanficolvasás tette ki. Bekarikáztuk a naptárban a megjelenés időpontját és sok álmatlan éjszakát töltöttünk azzal, hogy elképzeltük a következő rész cselekményét.

Ám mostanában egyre többen vannak, akik több részt írnak, mint korábban tervezték. Ez vagy jól sikerül, vagy nem. Sajnos az esetek többségénél az utóbbi dominál.

Vegyük például J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatát. Az írónő eredetileg 12 részesre tervezte. Ahogy haladt a történettel, rájött, hogy több kötetet fog írni a sok szereplő miatt. Ez eddig rendben is volna, ám azt már kicsit soknak tartom, hogy a régebbi szereplőkről is akar írni még egy könyvet... Hány részes lesz a sorozat? 20? Esetleg 30?

A másik példa Cassandra Clare. Megírta a Végzet ereklyéi trilógiát, amivel (szerintem jogosan) nagy sikert aratott. Ám még nem akart elbúcsúzni az Árnyvadászok világától (esetleg már itt is a pénz szólt közbe, ki tudja), így írt még egy előzménytrilógiát, a Pokoli szerkezeteket. Itt még nem is zavart a dolog; sőt még az sem, amikor a VE-hez is írt még két kötetet - a harmadik jövőre jön. Bár én nem olvastam a VE negyedik és ötödik részét, úgy hallottam, nem olyan jó, mint az első három. De amikor azt olvastam, hogy még hat (!) könyvet tervez (plusz még ki tudja, hány trilógiát), akkor kicsit kiakadtam. Nekem úgy tűnik, hogy még a bőrt is le akarja nyúzni erről a kitalált világról... Szerintem jobb lenne, ha valami újat találna ki (mint Rowling, bár vele kicsit elfogult vagyok, bevallom). Bár lehet, hogy örülnöm kellene, hiszen így az még unokáimnak is lesz olvasnivalójuk...
Egy szó, mint száz, néha a kevesebb több. Ti mit gondoltok?