2013. június 30., vasárnap

Stop! Avagy az elnyújtott sorozatok

Könyvekkel tűzdelt életünk során biztosan előfordult már, hogy beleszerettünk egy-egy sorozatba. Alig vártuk az új rész megjelenését; napjainkat a visszaszámlálás, újra- és fanficolvasás tette ki. Bekarikáztuk a naptárban a megjelenés időpontját és sok álmatlan éjszakát töltöttünk azzal, hogy elképzeltük a következő rész cselekményét.

Ám mostanában egyre többen vannak, akik több részt írnak, mint korábban tervezték. Ez vagy jól sikerül, vagy nem. Sajnos az esetek többségénél az utóbbi dominál.

Vegyük például J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatát. Az írónő eredetileg 12 részesre tervezte. Ahogy haladt a történettel, rájött, hogy több kötetet fog írni a sok szereplő miatt. Ez eddig rendben is volna, ám azt már kicsit soknak tartom, hogy a régebbi szereplőkről is akar írni még egy könyvet... Hány részes lesz a sorozat? 20? Esetleg 30?

A másik példa Cassandra Clare. Megírta a Végzet ereklyéi trilógiát, amivel (szerintem jogosan) nagy sikert aratott. Ám még nem akart elbúcsúzni az Árnyvadászok világától (esetleg már itt is a pénz szólt közbe, ki tudja), így írt még egy előzménytrilógiát, a Pokoli szerkezeteket. Itt még nem is zavart a dolog; sőt még az sem, amikor a VE-hez is írt még két kötetet - a harmadik jövőre jön. Bár én nem olvastam a VE negyedik és ötödik részét, úgy hallottam, nem olyan jó, mint az első három. De amikor azt olvastam, hogy még hat (!) könyvet tervez (plusz még ki tudja, hány trilógiát), akkor kicsit kiakadtam. Nekem úgy tűnik, hogy még a bőrt is le akarja nyúzni erről a kitalált világról... Szerintem jobb lenne, ha valami újat találna ki (mint Rowling, bár vele kicsit elfogult vagyok, bevallom). Bár lehet, hogy örülnöm kellene, hiszen így az még unokáimnak is lesz olvasnivalójuk...
Egy szó, mint száz, néha a kevesebb több. Ti mit gondoltok?

4 megjegyzés:

  1. Igazat adok neked. nem szeretek menet közben befejezni egy sorozatot, de már többet kaszáltam érdektelenség miatt. :) CC-ről meg annyit, már az előzmény spinoffja sem ütötte meg a mércét az eredeti trilógiához képest, de azt még befejezem, meg még két részem van a Halál ereklyéiből is, de ha nem hoz valami újat, elköszönünk egymástól. Uff :D

    VálaszTörlés
  2. :D Én még régebben megvettem az Angyalt CC-től, el kellene olvasni, de ha nem tetszik, nem folytatom, az biztos. Annyi jó könyv van...

    VálaszTörlés
  3. Én alapból nem szerettem a VE trilógiát sem annyira, de a negyedik rész botrányosan sz.r. Egyébként meg az írónőnek nyilvánvalóan a pénz a húzóerő, nem hiszem, hogy annyira tele van ötletekkel, hogy megtöltsön még 90 könyvet vele. Már ez a negyedik rész is erőltetett (ötödiket és az előzménysorit még nem olvastam), hát még azok milyenek lesznek. Végül is teljesen mindegy amúgy, mert neki alapból kemény rajongótábora van, ők meg tipikusan bármit benyalnak. Ráadásul jönnek a filmek, még többen veszik majd a könyveit, ha többet ír, többet vesznek... Kemény világ ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az még tetszett, de a többiről nem hallottam jókat.
      Az biztos, hogy nem fogy el a rajongótábora egyhamar.

      Törlés