Fülszöveg: Miért kerülik Melindát osztálytársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne újra ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban és körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti helyére az ott történteket?
Az írónőtől korábban olvastam már a Jégviráglányok című könyvét, az nagyon tetszett. Jól bemutatta az anorexiát, emellett szinte húsbevágóan írt, a könyve mély nyomot hagyott bennem. Ettől a könyvétől is hasonlót vártam.
Melinda első éves a gimnáziumban, ám ahelyett, hogy a népszerűségi ranglétrán próbálni feljebb jutni, mint a kortársai, csak lézeng az iskolában. Nem érdekli semmi azon kívül, hogy hogyan vészelje át a napot. Pedig egykor ő is szeretett bulizni, ám a nyáron történt vele valami, ami hatalmas változást okozott benne. Vajon mi történt, ami miatt szinte árnyéka önmagának? Erre ad választ a könyv.
Nagyon könnyű volt megszokni a stílust, gördülékeny az írásmód. A regény elején a megváltozott, szótlan Melindát látjuk, amint próbál elnavigálni az iskola útvesztőjében. Ebben az sincs a segítségére, hogy eddigi barátai a nyáron történtek miatt mind elfordultak tőle, semmibe veszik. Mind csak a történet azt a verzióját ismerik, hogy Melinda kihívta a rendőröket, ezáltal elrontva a bulit. Habár ez így is volt, korántsem ez a teljes igazság.
Ám ahhoz, hogy ezt megtudják, Melindának beszélnie kell. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem tett meg már hónapok óta. Hiába szeretné, hogy a többiek tudják az igazságot, nem bír beszélni róla senkinek, még a szüleinek sem. Sajnáltam, hogy ilyen rossz volt a kapcsolata a szüleivel, hogy nem merte nekik elmondani, attól félve, hogy nem hisznek neki. Így a teher az egész könyv folyamán ott van a vállán és úgy tűnik, ott is marad. Márcsak azért is, mert AZ folyton megjelenik. Csupán egyvalaki, a művészettanár segít neki, gyakorlatilag ő töri meg a jeget Melinda hallgatásán. A rajzai segítségével folyamatosan, szinte észrevétlenül gyógyul be a lelkén ejtett seb. A lány megteszi az első lépést a gyógyulás felé.
Habár mi, olvasók már a regény felénél megtudjuk, mi miatt lett ilyen a főhős, a többi szereplőnek a regény végéig várniuk kell. A végét kicsit gyorsnak éreztem, tekintve, hogy körülbelül két oldalban el lett rendezve.
Összességében tetszett, bár nekem a másik könyve, a Jégviráglányok jobban, az durvább volt. amit külön kiemelnék még, az Melinda humora. Színt vitt a könyv kesernyés hangulatába, szarkasztikus megjegyzései nemegyszer megnevettettek.
Egy kis példa:
Kedvelt karakter: Melinda
Gyűlölt karakter: Andy
Történet: 4/5
Borító: 3/5
Melinda első éves a gimnáziumban, ám ahelyett, hogy a népszerűségi ranglétrán próbálni feljebb jutni, mint a kortársai, csak lézeng az iskolában. Nem érdekli semmi azon kívül, hogy hogyan vészelje át a napot. Pedig egykor ő is szeretett bulizni, ám a nyáron történt vele valami, ami hatalmas változást okozott benne. Vajon mi történt, ami miatt szinte árnyéka önmagának? Erre ad választ a könyv.
Nagyon könnyű volt megszokni a stílust, gördülékeny az írásmód. A regény elején a megváltozott, szótlan Melindát látjuk, amint próbál elnavigálni az iskola útvesztőjében. Ebben az sincs a segítségére, hogy eddigi barátai a nyáron történtek miatt mind elfordultak tőle, semmibe veszik. Mind csak a történet azt a verzióját ismerik, hogy Melinda kihívta a rendőröket, ezáltal elrontva a bulit. Habár ez így is volt, korántsem ez a teljes igazság.
Ám ahhoz, hogy ezt megtudják, Melindának beszélnie kell. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem tett meg már hónapok óta. Hiába szeretné, hogy a többiek tudják az igazságot, nem bír beszélni róla senkinek, még a szüleinek sem. Sajnáltam, hogy ilyen rossz volt a kapcsolata a szüleivel, hogy nem merte nekik elmondani, attól félve, hogy nem hisznek neki. Így a teher az egész könyv folyamán ott van a vállán és úgy tűnik, ott is marad. Márcsak azért is, mert AZ folyton megjelenik. Csupán egyvalaki, a művészettanár segít neki, gyakorlatilag ő töri meg a jeget Melinda hallgatásán. A rajzai segítségével folyamatosan, szinte észrevétlenül gyógyul be a lelkén ejtett seb. A lány megteszi az első lépést a gyógyulás felé.
Habár mi, olvasók már a regény felénél megtudjuk, mi miatt lett ilyen a főhős, a többi szereplőnek a regény végéig várniuk kell. A végét kicsit gyorsnak éreztem, tekintve, hogy körülbelül két oldalban el lett rendezve.
Összességében tetszett, bár nekem a másik könyve, a Jégviráglányok jobban, az durvább volt. amit külön kiemelnék még, az Melinda humora. Színt vitt a könyv kesernyés hangulatába, szarkasztikus megjegyzései nemegyszer megnevettettek.
Egy kis példa:
"Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást."
"David Petrakis sosem kerül bajba. Ő az, aki minden órára pontosan érkezik, s aki segít a tanároknak hatástalanítani a számítógép-vírusokat. A kisujjkörmömet rágom. Mi járhat a fejében? Megkattant? Összeroppant volna annak súlya alatt, hogy okosabb mindenkinél?"
Kedvelt karakter: Melinda
Gyűlölt karakter: Andy
Történet: 4/5
Borító: 3/5
Szia!
VálaszTörlésA Molyon találtam a blogbejegyzésedet, teljesen jó, és annyira furcsa érzés volt olvasni, mert az egyik legjobb barátnőmre ismertem több helyen is. Minden esetre kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam, és ezt részben neked is köszönhetem! :-)
Kellemes délutánt!
Atrix Wry (:
Szia! Meglepődtem, ugyanakkor jó tudni, hogy más is úgy gondolkozik, mint én. Köszi, ezzel a kommenttel feldobtad a napomat. :)
Törlés