Buék

Kicsit el vagyok maradva a posztokkal - és a kommenteléssel is -, de igyekszem behozni a lemaradást. Sajnos most sincs időm egy normál bejegyzésre, majd januárban írok a decemberi beszerzésekről és egyebekről. Addig is boldog új évet kívánok! :)

Novemberi zárás

Ezeket olvastam
Sue Atkinson: Kiút a depresszióból
Jill Thomlinson: A cica, aki haza akart menni
Ward-tól az FTT 9. része
Ezenkívül újraolvasás volt FTT 4, 5 része (úgy tűnik, most ezekre van energiám)

Ezeket vettem
Lionel Shriver: Big brother
Waris Dirie: Desert flower

Nem terveztem könyvet venni, de ezeket nem tudtam otthagyni. A Desert flower (magyarul A sivatag virága) azóta érdekel, hogy az újságban olvastam róla. Egyik barátnőm mondta, hogy 4 évvel ezelőtt meséltem neki róla. Azon viccelődtünk, hogy akkor még újdonság volt számára könyvekről beszélgetni (sem ő, sem a barátai nem szeretnek annyira olvasni, csak hébe-hóba); nem tudta, hogy nálam ez mindennapos :D

Shriver könyvébe, a Big brotherbe már beleolvastam. Nagyon tetszik az írónő stílusa, gondolkodásmódja, több dologgal is egyetértettem. Lehet, hogy majd írok külön posztot hozzájuk, ha annyi összegyűlik. Annyi bizonyos, hogy a legújabb magyarul megjelent könyve, a Születésnap után is mihamarabb sorra kerül.

Még egy könyv, ami nagyon várós: Dona Tartt-tól megjelenik a The goldfinch magyarul! Bár még A titkos történetet sem olvastam, ez a könyve olyan jónak tűnik, hogy egyből megy a várólistára.
Ma megvettem angolul A titkos történetet a suli könyvtárában, úgy hiszem, jó vétel volt. :) Összesen 380 Ft-ot költöttem rá, úgyhogy rosszul nem jártam.

Októberi zárás

Bár kissé megkésve, de itt a havi leltár. Szinte hihetetlen, de egy könyvet sem vettem a hónapban. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. :D Viszont (magamhoz képest) sokat olvastam, ezeket:

Ami kihagyható élmény: Àrnyék és csont
A hónap könyve: A parfüm titka
Pozitív csalódás: Hex hall, Angyalok bukása
Vártam, de csalódtam: Expedíció

Kicsit sajnálom, hogy az Expedíció nem tetszett, mert nagyon kíváncsi voltam rá. A dolgok egy idő után bizarr irányba mentek el, ami nekem kicsit sok volt. Azért még érdekel a folytatás, azt is könyvtárból fogom megszerezni.

Rámjött az újraolvasási vágy, az FTT 2. és 6. részei kerültek sorra. Bár az ilyen műfajú könyvek nem tartoznak a kedvenceim közé, ez a sorozat mégis megmaradt. (Azért ennek is vannak hibái, nem is kevés, de erről majd egy másik posztban.)

Olvasás közben

Most olvasom az Angyalok bukását. Eddig tetszik, izgalmas és a főszereplő is normális. Az egyetlen bajom a főhős, Penryn anyjával van. Már a regény elején (40 oldal után) kiderül, hogy Penrynék anyja mentálisan nem ép. Vannak elborult időszakai, amikor értelmes ember számára megmagyarázhatatlan dolgokat csinál. Egyik ilyen alkalommal Penryn húgát, Paige-t (aki akkor csak két éves volt) úgy megverte, hogy utána a lánynak tolókocsiban kell ülnie egész hátralévő életében mert nem tudja mozgatni a lábait. Ezek után nem tudom elhinni, hogy megengedték a nőnek, hogy a lányaival maradjon... Oké, szedi a gyógyszereket (bár azt sem mindig), de még így is elég nagy az esélye, hogy bánt valakit. Értem én, hogy kellett valamilyen indok, hogy Penryn ilyen jól harcoljon (emiatt járt edzésekre), de miért pont ilyen?

Csokis könyves tag

Amadea jelölt erre a "tag"-re (szó szerinti fordításban címkét jelent). Habár egy ideje már nem eszem csokoládét (egészségügyi okok), nem tagadom, hogy volt idő, amikor két nap sem kellett hozzá, hogy egy egész tábla csokit megegyek.A csokievős időszakomban szinte bármit megettem; a kedvenceim a Snickers, az Oreo keksz és a Milkások közül a mazsolás-mogyorós voltak.

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv
Dan Wells: John Cleaver/Nem vagyok sorozatgyilkos sorozata jutott eszembe, ahol a főszereplő szociopata és sorozatgyilkosokra vadászik. Szép kis kombináció, nem igaz? Bár ifjúsági, nagyon jól van megírva.

Fehér csokoládé - egy vidám könyv
David Nicholls: A nagy kvízválasztó A főszereplő szerencsétlenkedései humorosan tálalva.

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni
Karen Marie Moning: Tündérkrónikák utolsó két kötete Szegény sorozattal rémesen le vagyok maradva, a harmadik részt még 2011-ben (!) olvastam... Idén szereztem be az utolsó részeket, ideje lenne elolvasnom.

Csokoládé, aminek karamell van a közepén - a könyv, ami ellágyított
Nicolas Barreau: A nő mosolya Vicces, aranyos, franciás - mi kell még? :)


Ostyamentes Kit Kat - egy könyv, ami meglepett téged
Rachel Hawkins: Hex hall  Tényleg meglepetés volt ez a könyv, nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni. Bár vannak benne klisék, a főszereplő humora feldobta a könyvet.

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz (a book you're going nuts about)
 Legjobban Anna Gavalda: Édes életünk című könyve érdekel a friss megjelenések közül. Bár még nem olvastam tőle, ez a regénye nagyon jónak tűnik.

Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read)
Így a sokadik körre már biztosan unalmas lehet, de én is a Harry Potterrel jövök :D Örök favorit marad a számomra. De hogy mást is mondjak: a Jane Eyre-t is többször olvastam már és fogom is.

A végén most én kérdezek: szeretnétek még ilyen könyves bejegyzéseket?

Könyves szösszenet

Néha megesik, hogy egy könyvben talált idézet tökéletesen illik rám vagy az akkori helyzetemre. Ez történt tegnap is, mikor beleolvastam Renée Rosen Babaarc c. könyvébe.

"Néhány héttel később Evelyn, szokás szerint, mint minden reggel, most is az ágyam mellett ült, és megpróbált felrázni.
- Gyerünk, ébresztő! Elmúlt hét óra.
Felnyögtem és lassan kinyitottam a szemem. Nem lehet máris reggel!
(...)
Valószínűleg visszaalhattam, mert a következő, amire emlékszem, az az, hogy Evelyn megint ott áll az ágyam mellett.
- Fél nyolc van. Gyerünk! Még fel is kell öltöznöd."

Nagyon érdekes volt - és vicces -, amikor ezt a részt olvastam, szinte szóról-szóra igaz rám. Csak annyi a különbség, hogy én nem fél óráig fetrengek, hanem tíz percig. :D Felolvastam a szobatársamnak is, nagyon jól szórakoztunk rajta.

Nektek is volt már ilyen? Ha igen, melyik könyvben?

Leigh Bardugo: Árnyék és csont

Alina Starkova-t besorozzák Ravka hadseregébe. Életveszélyes küldetésre indul az Árnyzónába, ahol földöntúli sötétség uralkodik és hemzseg az emberevő szörnyetegektől. Amikor megtámadják a hajót, Alina különös képességnek adja tanújelét, aminek következtében a palotába megy, hogy megtanulja használni az erejét.

Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy megvan benne a potenciál, hogy egy remek történet legyen. Adott a különös világ: a grisák, akiknek különböző képességeik vannak: van, aki az anyagokat tudja átalakítani, mások az emberi testre vannak hatással, megint mások a szelet tudják irányítani. Annyira jól lett kitalálva, imádtam ezt a képességet.

Ami tönkre vágta az olvasás élményt, az a főszereplő volt.
Alinának volt egy-két furcsa gondolata, amit nem tudtam hova tenni. És annak a számlájára sem írható, hogy új helyre került. Ez volt a kedvencem, amikor a palotába érkezése másnapján bekopognak hozzá reggel mire ő így reagál: " Hát, ha feltétlenül meg akarnak ölni, vagy el akarnak rabolni, legyen úgy, ahogy akarják." Ez ám az életösztön! Azt ne is említsük, hogy hány ember kockáztatta az életét azért, hogy ő biztonságban a palotába jusson...

Volt egy rész a könyvben, ahol Alina karaktere fejlődött valamennyit. Nem volt idegesítő, hanem egészen normális; meg is jegyeztem, hogy ez történelmi pillanat volt, amit fel kell jegyezni a naptárba, mert nem lesz több. :P

 A könyvben az oroszos kifejezések remek hangulatot adtak, ez pozitívuma a könyvnek. Valamint a borító és az ábrák gyönyörűek, többször is megálltam olvasás közben nézegetni őket.

A kedvenc részeim azok voltak, amikor új dolgokat tudtunk meg a grisák képességéről, a birodalomról. Ezek tényleg érdekesek voltak, azonban elég kevés volt belőlük.

A könyv 70%-nál volt egy csavar, ami meglepett. Nem hittem volna, hogy meg meri tenni ezt a lépést az író. Ám ez sem volt mentes egy logikai bakitól, ami akkora nagy ellentét, hogy nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnt fel a szerkesztőségben, nem tűnt visszásnak a dolog... Mert nekem nagyon. Gondolom a szerző nem tudta máshogy megoldani, de ennél bármilyen megoldás jobb lett volna.

Ami még nem tetszett:
- Alina azt hiszi, hogy az Éjurat nem bántotta meg, mert 120 éves és ő a második legerősebb ember a királyságban. Nem is értem a feltételezést: attól még, hogy idős és magas rangú, miért ne lehetnének érzelmei?
- Alina vágtázás közben elaludt. Lovagoltam már és bizton állítom, hogy az ember nem alszik csak el úgy lovaglás közben, pláne akkor nem, ha vágtázik... Az írónő soha nem ült még lovon, gondolom, de ez akkor sem kifogás rá. Úgy érzem, Bardugo új szintre emelte a badass főhősnő kifejezést. :D

Az a vicces, hogy mindezek ellenére érdekel a folytatása. Állítólag a Siege and storm-ban lesz egy nagyon érdekes karakter, miatta akarom olvasni.

Kathleen Tessaro: A parfüm titka

"A parfümnek az a feladata, hogy elmesélje a történetünket: kik vagyunk, kik lehetnénk, talán még azt is, hogy kivé félünk válni... Ez mind lehetséges. Nagyon intim dolog, pont olyan, mint a kézírás vagy a beszédhang. Olyan érzéseket közöl, amiknek nincs nevük, nincs nyelvük."

A Londonban élő Grace Munroe örökölt egy házat Párizsban. Ez nem lenne páratlan eset, ám úgy annál inkább, hogy fogalma sincs, ki Eva d'Orsey és miért őt jelölte meg örökösnek.

A könyv váltakozó fejezetekből áll. Ennél a módszernél fennáll a veszély, hogy az egyik szál jobban érdekel, mint a másik. A könyv elején én is így voltam vele, de ahogy haladtam a történetben, a másik szál is egyre érdekesebb lett.

Az egyik szál az 1950-es években játszódik, főszereplője Grace, aki a párizsi házat örökölte. Ahogy kutat a titokzatos nő után, akinekek az örököse, egyre több mindent tud meg a parfümök világáról (ugyanis Éva parfümériában dolgozott) és saját magáról. Nem vagyok nagy ismerője a parfümöknek, úgyhogy ez a rész izgalmas volt a számomra, sok mindent megtudtam a parfümkészítésről.
Ezt a szálat nemcsak emiatt szerettem. Grace-t nagyon megkedveltem, okos nő, és a regény végére sokat változik - szerencsére a jó irányba, merészebb lesz. Meg meri tenni azt a lépést, amit akkoriban nem sokan; a helyzete sem egyszerű figyelembe véve, hogy akkoriban az volt a fontos a nőknek, hogy férjet találjanak maguknak és kiépítsék a társadalmi életüket. Grace ennél többet akart és ezért tiszteltem őt (ezáltal is szembement a tömeggel, ami sohasem könnyű).
Az ügyvéddel, Tissot-val folytatott párbeszédeiket is nagyon élveztem.

A másik szál Eva d'Orsey-ről szól, aki egy kis hotelben kezdte szobalányként, ám éles eszének és különös tehetségének köszönhetően hamar a köztudatba kerül. 1920/30-as években járunk, Párizsban. A korszakot és a helyszínt tekintve ki lehet következtetni, milyen állapotok vannak: a szabados erkölcsű emberek korszaka ez, ahol a partnereket olyan gyorsan és könnyen váltják, mint más a zokniját (bár ez nemcsak erre a korszakra illik...). Eva hatalmas változáson esik át az évek folyamán, folyamatosan változik a környezete hatására, hol jobb, hol rosszabb döntéseket hoz, ezáltal nagyon emberi. A regényben meg is jegyzi egyszer, hogy senki sem csak fekete vagy fehér, mindenkinek vannak ugyanúgy rossz és jó tulajdonságai, olyan tettei, amire vagy büszke, vagy nem.

A könyv nagyon jól adta vissza a '20/30-50-es évek hangulatát. A stílus gördülékeny, könnyen lehet száz oldalt is elolvasni úgy, hogy az ember észre sem veszi. A rejtély megoldása végtelenül egyszerű, mégsem jutott eszembe. Jól váltogatja a helyszíneket, sok szereplőt vonultat fel múltban és jelenben egyaránt, akiknek nagy hatása van egymás életére. A regény sok mindenről szól: lemondásról, a vágyaink követéséről, sőt még a poszttraumás stressz is előkerül.
Ha valaki egy könnyed, ám izgalmas könyvre vágyik, nyugodtan vegye kézbe.

Szeptemberi zárás

Ezeket olvastam

Bár nem olvastam olyan sokat, mégis jó hónap volt számomra, ugyanis mindegyik könyvet szerettem - mindegyiket másért. A vér éneke kalandos fantasy, a Szikra durva ifjúsági, A nő mosolya egy bájos, aranyos romantikus könyv.
Ezeken kívül elkezdtem még a Ragyogás sorozat utolsó részét, a Flame-et (amit most is olvasnék, ha nem romolt volna el az e-könyv olvasóm) és az Árnyék és csontot. Utóbbi könyvről fogok írni nemsokára, ha sikerül befejeznem...

Ezeket vettem

Összesen három könyvet vettem: Jennifer McVeigh: Afrikai akác, Don Winslow: Bobby Z halála és élete, Amy Kathleen Ryan: Szikra. A Bobby Z halála és életéhez nagyon olcsón hozzájutottam: 400 Ft-ot költöttem rá a közeli kisboltban. Ahogy Pupilla mondaná: igazi kávéár! :) Ugyanebben a boltban láttam meg a Nellie Bly sorozat köteteit. Mivel könyvstoppon vagyok, nem vettem meg, de egyszer biztosan megszerzem. Már csak azért is, mert 400 Ft-ért ki tudna ellenállni a vásárlásnak?

Vasárnapi válasz

Az eredeti ötlet innen származik, a magyar név Liliane-től. A rovat lényege, hogy leírjuk, mit olvasunk most, mit fejeztünk be és mit tervezünk olvasni. Valószínűleg kéthetente fog megjelenni (később lehet, hogy változik).

Mit olvasol most?

Most olvasom A nő mosolyát, ami nagyon jó. Humoros, izgalmas, könnyed. Ráadásul még az idő is hasonló, ott is váltakozott az esős és napsütéses idő.

Nemrég fejeztem be a Szikrát (Amy Kathleen Ryan), ami enyhén szólva megdöbbentett. Nem számítottam rá, hogy ennyire sötét irányt vesz a sorozat, ettől függetlenül tetszett.

A következő hetekre tervezem:
- befejezni az Árnyék és csontot
- Joe Abercrombie: Hidegen tálalva
- Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

Friss megjelenések, amiket várok

Mostanában több könyv is jelent/jelenik meg, amiket nagyon várok.

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya
Antoine-nak, a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát.
Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: "Szívesen találkoznék magával." Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel...

Az író másik könyvét, A nő mosolyát ma kezdtem el, eddig nagyon tetszik. Mindkettő nagyon bájos, aranyos könyvnek tűnik; csajos, a (számomra) jobbik fajtából.

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
A.J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, még a könyvei sem jelentenek a számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmeslevél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akik szeretnek olvasni és azoknak, akik hisznek abban, hogy "senki sem különálló sziget".

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét
A férfiak gyakran megfeledkeznek a bevásárlásról. Meg a házassági évfordulójukról. Mindez nem újság. Az is előfordul, hogy elfelejtenek elmenni a gyerekért az óvodába. Na és? Az azonban korántsem hétköznapi fordulat, hogy valaki teljesen elfelejti a feleségét. E regény főhősével pontosan ez történik: egy esős őszi délután a metrón egyszer csak rájön: fogalma sincs, merre tart és mi okból, sőt azt sem tudja, ki is ő, hogy hívják, mivel foglalkozik és hol lakik. Nincs egyszerű dolga, amikor nekilát mindezt kideríteni: először lerázzák, másodszor hülyének nézik, végül a kórházban, ahol szóba állnak vele, természetesen az adataira kíváncsiak… Nagy sokára előkerül egy barátja, aki segít felidézni egy-egy emlékfoszlányt, és kis időre befogadja amnéziás hősünket. Ő hazafelé egy gyönyörű, vörös hajú nőt pillant meg az utcán, akiről megtudja, hogy a felesége. Csak sajnos épp válófélben vannak… A neves angol humorista abszurd helyzetre építő romantikus regénye üdítően szórakoztató történet arról, hogy a szerelem mindig megérdemel egy második esélyt.

Ennek a könyvnek annyira abszurd a címe, hogy egyből felkerült a listámra.

Ian McDonald: Síkvándor
NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN. 

Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban – és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem is létezett volna. Egyetlen nyom bukkan fel, amelyet fia követhet, egy titokzatos program: az Infundibulum – egy térkép, és nemcsak a Tíz Ismert Világ térképe, hanem az egész multiverzumé.

Persze léteznek olyanok is, akik nagyon szeretnék rátenni a kezüket. Ahhoz, hogy Everett épségben megőrizze, és megmentse édesapját, szüksége lesz barátokra: Anastasia Sixsmyth kapitányra, annak fogadott lányára, Senre és az Örökkévaló léghajó legénységére.

********

Más: végre sikerült beraknom egy like-olós modult (szerencsére nem fb-os, eddig csak olyanba futottam bele).  

Az útvesztő

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni. (port.hu)

Már nagyon vártam ezt a filmet. Nem is annyira a történet miatt - persze az is érdekelt, de még nem olvastam a könyvet -, hanem azért, mert Dylan O'Brien játssza a főszereplőt. Nagyon tehetséges színésznek tartom, itt sem okozott csalódást.

A film elején Thomas próbál hozzászokni a kialakult helyzethez. Ez a rész kicsit lassú volt, de aztán hamar beindultak az események. Thomas felbukkanása egy olyan lavinát indított el, amire senki sem számított: az addig ismert rendszer, amiben a többiek éltek, átalakult. Ezt nagyon jó ötletnek tartom, mert így nemcsak Thomas számára új a helyzet, hanem mindenki másnak is. Több kérdés is felmerült: mihez kezdjenek ezután? Folytassák azt a megszokott ritmust, amit eddig is, a megváltozott körülmények ellenére? Vagy menjenek ki az Útvesztőbe, ahonnan senki nem tért vissza? Ezt akár a mindennapok világára is rá lehet húzni: melyik a jobb, a változás vagy a régi szokások megőrzése? Az útvesztőben az előbbi a válasz: egy külső változásra magunk megváltoztatása lehet a megoldás.

A Tisztás és az Útvesztő világa nagyon érdekes volt, a grafika is szépen meg volt csinálva. A távolabbról készült képek segítségével könnyedén elhittem, hogy több száz méteresek az Útvesztő falai.

Szerencsére szerelmi szál nem volt benne. Bár Teresa és Thomas összekovácsolódtak a történet alatt, mégsem lett beleerőltetve a szerelem téma a filmbe; nem is lett volna hiteles tekintve, hogy csak pár napja ismerték egymást.

Az egyetlen dolog, ami zavart a történetben, az az ellenség az Útvesztőben. Maga a faj neve, a Sirató nem rossz, de engem teljesen félrevezetett: egy dementorszerű lényre számítottam és látva, hogy igazából milyenek, jobban is örültem volna, ha a tippem beválik.
Ezt leszámítva nagyon élveztem, pörgős, akciódús. Mivel nem olvastam a könyvet, így arról nem tudok beszámolni, mennyire könyvhű.

Anthony Ryan: A vér éneke

"- Mit lehet csinálni a börtönben öt éven keresztül?  

- Énekelni." 

Vaelin Al Sorna tízéves korában a Hatodik Rendbe kerül. Kegyetlen kiképzésnek vetik alá őt és a társait, a sikertelenség egyet jelent a halállal. Megtanulnak viszont a lovakkal bánni, túlélni a vadonban, és embert ölni.
A felnőtt Vaelin a Rendből kikerülve a király befolyása alatt próbál helytállni és igaz maradni önmagához.

Már a könyv eleje felkeltette az érdeklődésemet Vaelin karaktere iránt, ugyanis a többi szereplő igen vegyesen fogadta: volt, aki félt tőle, volt, aki tisztelte. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki ez a férfi?

A karakterek nagyon jól ki lettek dolgozva. Mindegyikük háttértörténete érdekes volt, részletekben gazdag. Még azokról a szereplőkről is sokat megtudtam, akik kis ideig szerepeltek. A karakterfejlődés sem fókuszált csak a főhősre, hanem mindenkire egyaránt. Mindannyian változtak az események hatására, ki jobb, ki rosszabb irányba. Vaelint nagyon megkedveltem, az egyik kedvencem a történetben. Hiába öl a Rend és később királya nevében, mégis ugyanannyira törődik az emberekkel, mint a Rendbe kerülése elején. Lehet, hogy kissé ellentétesen hangzik, de attól még igaz: nem leli örömét a gyilkolásban; csak akkor teszi meg, ha muszáj és igyekszik elkerülni a véres kimenetelt. Az évek során higgadt, erős férfi válik belőle. Tiszteltem, hogy megpróbált igaz maradni önmagához, ami sok helyzetben nehéz, a főhős számára - a helyzet miatt, amibe került - még inkább. Talán nem meglepő, hogy rögtön megkedveltem. A mellékszereplők egy része szintén közel került hozzám.

Érdekes a főhősnek az apjával való kapcsolata. Amikor a Rendbe került, Vaelinnek meg kellett tanulni,a hogy nincs más családja a társain kívül. Örökségétől megfosztva Vaelin meggyűlöli az apját. Ám a könyvben fordul a kocka, amikor kiderül, hogy miért került Vaelin a Rendbe. Úgy éreztem, mint a Bábel fiai esetében: teljesen új megvilágításba került az egész helyzet. Nagyon megható volt az a jelenet, az egyik legjobb A vér énekében.

 A könyv nagyon jól van felosztva. Két részből áll: az első részben Vaelin tanulóéveit kísérhetjük figyelemmel, míg a második a király szolgálatában töltött évekről szól. Az utóbbi részben megkaptam a (lehetséges) válaszokat a kérdéseimre, de aztán a helyükre újabbak jöttek.
Egy másik szerkezeti egység (lehet) az is, hogy Vaelin történetét (ami E/3-ban van megírva) meséli el egy írnok, Verniers. A nagyobb történetrészeket elválasztja, ráadásul beleláthatunk egy másik szereplő gondolataiba. Nagyon tetszett ez a fajta mesélési mód, hangulatos lesz a könyv. A tizenharmadik történet jut eszembe róla, ami szintén elnyerte a tetszésemet.

A címre viszonylag hamar, a könyv felénél választ kapunk, de addig is vannak rá utalások, sőt, még a könyv végén is sok minden kiderül ezzel kapcsolatban. Naivan azt hittem, amikor a felénél jártam, hogy már mindent tudok az énekről, de - szerencsére - tévedtem.

 Röviden kitérnék a szerelmi szálra is, ami ugyan halványan, de ott van. Nincsenek drámai kijelentések, jelenetek, mégis egy-egy elejtett szóból, érintésből lehet látni a szeretetet a két szereplő között. Nagyon szeretem ezt a fajta ábrázolását a szerelemnek, számomra sokkal jobban átérezhető, sokkal meghittebb.

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, de nagyon régen volt már, hogy egy könyv ennyire magával ragadott.
Nagyon várom a folytatását, ami angolul már megjelent Tower lord címmel.

Kedvenc szereplő: Vaelin, Sherin, Nortah
Kedvenc részek: Vaelin és Elera aspektus beszélgetése, Vaelin és Sherin közös jelenetei
Kiadta a Fumax kiadó 2014-ben.

Tervek őszre

Habár a nyári listámból csak egy könyvet olvastam el, ez nem tart vissza attól, hogy megírjam az őszit is. Nem tervezek sokat, ami éppen a kezembe kerül, azt olvasom, de ezeket mindenképpen szeretném:

Jennifer McVeigh: Afrikai akác
Már a megjelenése óta érdekel ez a könyv, állítólag hasonlít az Elfújta a szélhez, ami nekem nagy kedvencem. A borítóját imádom.

Leigh Bardugo: Árnyék és csont 
Még Amadeával terveztük közösen (és angolul) ezt a könyvet. Arra jutottam, majd magyarul elolvasom a könyvtári példányt, hátha tovább jutok benne (az angol verzióban - csodák csodája - rögtön felidegesített az egyik szereplő).

George Orwell: 1984
Már régóta el akarom olvasni, ráadásul órára is kell, úgyhogy ez az egy biztosan sorra kerül.

Jeff VanderMeer: Expedíció
Már olyan sokat hallottam erről a sorozatról, hogy muszáj lesz megnéznem magamnak. A borítók nagyon tetszenek, különösen az, hogy ki vannak vágva a motívumok, ötletes megoldás (és milyen jó lehet élőben!).

Joe Abercrombie: Hidegen tálalva
Az Első Törvény sorozatot nagyon szerettem, úgyhogy ezt gondolkodás nélkül vettem le a könyvtári polcról. Nem lesz zsákbamacska, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

A galaxis őrzői

Történet: A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk. (port.hu)

Nagyon jókat hallottam a filmről, szinte mindenki ódákat zengett róla. Valószínűleg egyedül vagyok a véleményemmel (illetve kisebbségben), mert szerintem nem akkora durranás, mint amilyennek mondják.

Az eleje kifejezetten jól indult: látjuk a fiatal Petert, amint haldokló édesanyjától próbál elbúcsúzni. Igazán szívszorító volt látni, amint a kisgyerek nem képes elfogadni a helyzetet. Egy szeretett embertől elbúcsúzni mindig borzalmasan nehéz, főleg akkor, ha az illető az édesanyánk. Ráadásul Peter csak tízéves (ha jól emlékszem). Amikor kirohan a kórházból, egy űrhajó elfogja. Ez a része nagyon jól lett kitalálva: a néző azonnal szimpátiát érez a főhős iránt, és kíváncsian várjuk, mi lesz vele később.

A következő jelenet, amiben Peter megtalálja a gömböt, szintén reménykedésre adott okot. Azonnal megkedveltem a főhőst a humora miatt, tetszett, ahogy a dolgokra reagált.
Ezután viszont unalomba csapott át a film. Hiába történt mindig valami, nem tudott lekötni. Pedig a csapat, ami összeáll, korántsem hétköznapi; a köztük lévő párbeszédek (némelyike) vicces, a romantika szerencsére kis mértékben van jelen. Az tetszett még, hogy a csapat nem hősökből áll, mint a többi Marvel filmnél.
A főgonosz, Ronan karaktere sem lett erőteljes. Hiába emlegették félve a nevét, ezt nem tudtam átérezni, mivel semmit sem mutattak, ami ezt a félelmetes hírnevet alátámasztotta volna.
Ha jó Marvel filmet akarok nézni, maradok a Bosszúállóknál.

Kérdőív

Még pár napja kaptam Liliane_Evanstől ezt a kérdéssort, amit itt is köszönök.
Akinek szívesen látnám a válaszait: Amadea, Katacita, Üstökös és Pupilla.

Kérdések:

Szoktál nassolni olvasás közben?
Általában nem, mert nagyon vigyázok a könyvekre. Kivétel ez alól a Bábel fiai, ami annyira érdekelt, hogy feladtam elveimet. :)

Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Ha eszembe is jut, hogy igyak, akkor általában vizet.

Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Az utóbbi igaz rám; néha már abszurd (más számára), mennyire féltem őket.

Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?
Általában szeretek egy fejezet végéig eljutni, mert akkor valamennyire lezárul az a rész.

Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?
A valóságban nem, képzeletben viszont már jó pár könyvvel megtettem.

Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Attól függ, hányszor jelenik meg. Ha úgy vélem, hogy fontos, akkor igen; amúgy nem szoktam.

Mit olvasol most?
Anthony Ryantől A vér énekét.

Milyen könyvet vettél legutóbb?
Marissa Meyer: Scarlet. Elfogott az érzés, hogy újra elmerüljek a Cinder világában.

Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Nagyon szeretek elalvás előtt olvasni, kedvenc helyem nincs.

A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Régebben jobban szerettem a sorozatokat, de már annyi van (és lesz is még), hogy már kezdek beleunni. Egyébként ez nagyban függ a könyvtől is, ha nagyon jó egy sorozat első kötete, akkor örülök; más esetben nem érdekel a többi rész.

Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény című könyve nagy hatással volt rám, ezt ajánlanám mindenkinek.

Hogy rendszerezed a könyveidet?
Viszonylag egyszerűen: van egy polcom a régebben szerzett könyveknek, egy másik az újabbaknak, egy harmadik pedig az angol nyelvűeknek.

Augusztusi zárás

Augusztusban magamhoz képest egész sokat olvastam. Ebben közrejátszott az is, hogy a Siló kötetei nem hosszúak, gyorsan ki lehet végezni őket. Nagyon ütősek a részek, mindig képes volt meglepni az író. Jelenleg a negyedik felénél járok a sorozatban (csak szokás szerint mást is olvasok mellette, azért nem értem a végére). Befejeztem még a Kakukkszót is, amit imádtam, már most szívesen olvasnám a folytatását. Lehet, hogy majd angolul megpróbálkozom vele, de az Alexandrában megláttam és egy monstrum az a könyv. Elolvastam még a Bábel fiait is, amit szintén nagyon szerettem, megmaradt a hangulata, a bábeli közeg, meg voltam vele elégedve. Az utolsó könyv, amit ebben a hónapban olvastam, az a Vérvörös út volt. Már írtam korábban, hogy meglepően jó volt; úgy tűnik, elkiabáltam magam, mert utána jött a "dráma" rendesen. Saba olyan döntésképtelen volt (mi mással kapcsolatban, mint a szerelem?), hogy az már felettébb idegesítő lett egy idő után. Ennek ellenére be tudtam fejezni (ez azért is nagy szó, mert máskor félbehagyom a könyvet), a vége tartogatott pár meglepetést. Ugyanúgy jártam, mint Andrea Cremer sorozatánál: a mellékszereplők románca jobban érdekel, mint a főszereplőké. Az övéké valahogy sokkal realisztikusabb, jobban át tudom élni; gondolom azért is van, mert náluk nem kényszeríti az író a nyűglődést, hiszen ők csak mellékszereplők, nem olyan fontos a drámájuk, nem ez teszi ki a könyv lényegét. Sokkal jobban örülnék, ha a főszereplőkre is igaz lenne, de nem látok rá sok esélyt. Azért álmodozni szabad...
Összesen két könyvet vettem, a Scarlethez angolul jutottam hozzá, emellett A vér éneke lett még az enyém. Az utóbbi annyira jó könyv, el vagyok tőle ájulva. Nem emlékszem, melyik könyvön izgultam utoljára ennyire; nagyon sok fordulat volt benne, pedig még csak a felénél járok. Kíváncsian várom, mi jön még.

Moskát Anita: Bábel fiai

"Amit egyszer a toronynak adsz, többé nem kérheted vissza."

Miért: Már a megjelenése óta érdekelt.

A történet két szálon történik: az egyik főszereplő Dávid, aki a látása elvesztésével küzd. Ez bármelyik embert megviselné, számára pedig különösen rossz, ugyanis festőnek tanult az egyetemen. Mivel sokszor a toronnyal álmodik, Dávid úgy dönt, hogy elmegy Bábelbe, hogy visszaszerezze a látását.

A másik szál Arzénről szól, aki apja halála után főpap lett. Azelőtt sem helyeselte a munkát, nevezetesen a torony építését, és apja, Léonard Chateau halála után ez tovább mélyült benne. Ki akar lépni apja árnyékából és mi lenne rá jobb mód, minthogy leállítja az építést, amiért apja oly sokat fáradozott?

A kezdeti részben (mikor Dávid még Budapesten van) megismerjük a szereplőket, a rangviszonyokat. Felváltva vannak a részek a bábeli és pesti részek, így folyton fenntartotta az érdeklődést. Ebből a részből az érdekelt jobban, hogy Dávid miként küzd meg a vaksággal.
A szálak külön is izgalmasak voltak, de akkor lett igazán jó a regény, mikor Dávid megérkezett Bábelbe. Nagyon vártam ezt a részt és nem is okozott csalódást.
Mikor erős karakterek kerülnek egy légtérbe, mindig kíváncsian várom az interakciókat, a párbeszédeket. Itt is vártam őket, és milyen jók voltak! Olyan szövetségek alakultak, amikre először nem is gondoltam, visszanézve mégis végtelenül egyértelmű volt.

Bár én nem álmodtam a toronnyal, azt sem mondanám, hogy nem volt hatással rám a könyv. Úgy éreztem, mintha a szereplők félelmei átragadtak volna rám is.
A végén szereplő csavaron nagyon meglepődtem. Lehet, hogy ez másnak egyértelmű volt, számomra azonban teljesen új megvilágításba helyezte Arzén küzdelmét. Ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor a Kakukkszót említeném meg: ott éreztem ugyanezt a megdöbbenést, ott reagáltam ugyanígy.
Nagyon élveztem olvasni, még biztosan olvasok az írónőtől.

Olvasás közben

Még Üstökös blogján láttam ezt a rovatot; nagyon megtetszett a címe és az ötlet is, úgyhogy elkértem. 

A most olvasott könyvem a Vérvörös út, amivel kapcsolatban pozitívan meglepődtem. A mostani YA-kban sokszor csalódtam, legtöbbször idegesítettek a főszereplők. Ebben a könyvben viszont normális a főszereplő, Saba: erős, határozott, független, bár sokszor makacs. Saba testvérét, Emmit már az első oldalakon megkedveltem. Sokat fejlődnek a karakterek (a könyv 63%-nál járok), a kötet pörgős, gyorsan lehet vele haladni. Tetszik, hogy rövidek a részek, így könnyebben merülök bele a könyvbe. Remélem, végig marad ez a színvonal. 

Hugh Howey: Holston

Hugh Howey sorozatáról még egy éve hallottam, akkor sok mindenki írt róla. Érdekesnek tűnt a világ, amiben játszódik, és most is úgy tartom, hogy az egyik legnagyobb erőssége ez.

Az emberek már több száz éve egy silónak nevezett épületben laknak, ami összesen 140 emeletből áll. Az itt lakók csak mesékből ismerik a kinti világot, ami számukra járhatatlan a mérgező levegő miatt. Sok szabály van az életükben, ám a legfontosabb az, hogy nem beszélhetnek a vágyról, hogy kimenjenek. Ez azonnali bebörtönzést von maga után, másnap ki kell menni takarítani. Ahonnan még egy ember sem tért vissza...

A föszereplő, Holston három éve vegetál. Ekkor döntött úgy a felesége, hogy kimegy, Holston azóta nem találja a helyét. Emellett a rendszerrel szemben is megmaradtak a kételyei, amiket már három éve hordoz magában, senkinek sem mondta el. Egyik nap úgy érzi, nem bírja tovább és ő is a takarítást választja.

Különleges könyv ez, márcsak a mérete miatt is. Összesen hatvan oldal, de minden benne van, ami egy jó könyvhöz kell: kidolgozott karakterek, érdekes világfelépítés, izgalom. Holston karakterét rögtön megkedveltem, a visszaugrások a múltba szívfájdítóak voltak.

Nyomasztó hangulatú (legalábbis számomra), mivel az emberek nem mehetnek sehova. Engem már pár év után a klausztrofóbia kerülgetne. Mit pár év, pár hét! Hiába van tucatnyi emelet, ha tudnám, hogy nincs hova mennem  ki, a szabadba, mit sem érne. Más dolog, ha ott a lehetőség, hogy kimenj, és nem mész ki, mint ha nem lenne választásod.

A végén nagyon meglepődtem.
Amilyen rövidek, olyan ütősek a részek. Már a negyedik felénél járok, és eddig töretlen a színvonal. Bár nem abba az irányba tart a sorozat, amit én elképzeltem, de így is nagyon jó.

A sorozat kötetei:
1. Holston
2. Megfelelő méret
3. Kivetve
4. A megoldás
5. A hajótörött

Robert Galbraith: Kakukkszó

Miért: Rowling írta álnéven.

Amikor egy híres, zűrös életet élő szupermodell lezuhan a lakása erkélyéről és meghal, a legtöbben öngyilkosságra gyanakszanak. Ám a modell testvére nem képes belenyugodni ebbe, ezért felbérel egy magánnyomozót, hogy kiderítse az igazságot.

A főhős, Cormoran Strike magánnyomozóként dolgozik. Mostanában rájár a rúd: nem elég, hogy a barátnőjével negyedszerre - és ezúttal véglegesen - szakít, a munkájában sem sikeres, csak egy ügyfele van, ráadásul nagy mennyiségű tartozása van, amit jelenlegi helyzetében nem áll módjában visszafizetni. Érthető tehát, hogy mikor egy új asszisztens jelenik meg az irodájában (akit nincs pénze kifizetni), nem repes az örömtől. Ám az asszisztenssel egyidőben érkezik meg egy új ügyfél, John Bristow is, aki húga halála ügyében jött hozzá. Kezdetét veszi a nyomozás.

Cormoran tökéletes nyomozó: alaposan végzi a munkáját, mindent figyelembe vesz, emellett olyan karaktere van, hogy azonnal megkedveltem.

Cormoran asszisztense, Robin okos és talpraesett, a vártnál sokkal több segítséget nyújt a főhősnek. Tudom, hogy nincs sok esélye annak, hogy összejönnek  - Robint akkor jegyezte el a barátja, Matthew -, mégis drukkoltam nekik, mert annyira jó páros lennének a magánéletben is, könnyen el tudtam képzelni őket együtt. A közös jeleneteiket nagyon élveztem.

Habár lassan haladunk a történetben, az író olyan gördülékenyen fogalmaz, hogy könnyen belemerültem az olvasásba és fel sem tűnt az idő múlása.

Rowling olyan alaposan, pontosan ábrázolja a karaktereket - még azokat is, akik csak pár oldal erejéig tűnnek fel -, hogy könnyedén elhittem, ők hús-vér emberek, akikkel bármikor összefuthatok az utcán, akiknek ugyanúgy vannak vágyaik, problémáik, titkaik, mint bármelyikünknek.

Egyedül a megoldás, a gyilkos kiléte az, amit még most sem tudok hova tenni. Olyan kézenfekvő, mégsem gondoltam rá; nem tudom, ezzel mit akart elérni a gyilkos (a nyilvánvaló okon kívül).

Szerencsére ezzel a könyvvel nem ér véget Cormoran története, A selyemhernyó december 31-én jelenik meg magyarul.

Kiadó: Gabo
Kiadási év: 2014
Fordította: Nagy Gergely

Júliusi zárás

Ezeket olvastam 

Ebben a hónapban főleg a The saga of Larten Crepsley sorozatot  olvastam, amit imádtam. Tele volt akcióval, régi karakterekkel nosztalgiáztam, ráadásul olyan csavarok voltak benne, amikre egyáltalán nem számítottam. Remek részek voltak (egy még vissza van), ilyennek kell lennie egy előzménysorozatnak. 

Olvastam még Kiera Casstól is A herceget, ami kellemes meglepetés volt.

Most olvasom

Fabio Volo első könyvét, a Járok egyet kezdtem el, emellett Rowling álnéven írt regényét, a Kakukkszót, ami nagyon jó, Cormorant imádom. 

Új tagok a polcon

Először úgy gondoltam, hogy csak a Palace of the damned könyvet fogom megvenni júliusban, de aztán megláttam az Álom és valóság és A hajnalra várva köteteket a postán 800 Ft/darab áron, ami a vicc kategória, rögtön jöttek is velem. Így már teljes a Tündérkrónikák sorozatom, éljen!

Én és a komfortzóna

Hétfőn vetődött fel a komfortzónából való kilépés témája, amiről több blogger is írt és nekem is megjött a kedvem, hogy írjak róla. Elgondolkodtam, hogy én miket olvastam. Eddig biztos voltam benne, hogy én sok műfajban olvasok, de rá kellett jönnöm, hogy egészen idáig szinte csak a komfortzónámban maradtam (bár az utóbbi hónapokban próbáltam nyitni új műfajok felé).

A kedvenc műfajom a fantasy, ezen belül szinte bármit nyomhatnak a kezembe, azt elolvasom. Ezt olvasom a leghosszabb ideje, az első nagyobb terjedelmű - ám még mindig ifjúsági - olvasmányaim is közülük kerültek ki.

A  fantasyn kívül a szépirodalom az, ami a legközelebb áll hozzám (bár ezt nem tekintem műfajnak). Szeretem a szép fogalmazást, ha egy mondat annyira megfog, hogy többször is elolvasom, ha a történetekbe bele tudom élni magam, ha megfog a hangulata, ami legtöbbször ennél fordul elő nálam.

Régebben szerettem olvasni a romantikus-erotikus könyveket is - akkor is inkább Wardot és Kenyont -, de azóta sokat változtam, most már egyszerűen taszítanak. Zavar, hogy egyre több hibát találok bennük; hogy a szereplők csak idegesítenek és hogy a romantika nincs jelen bennük, vagy annak is csak egy eltorzított formája.

Amiben még reménykedem, az a YA (14-18 éveseknek szánt könyvek) műfaja. Habár az eltelt hónapok alatt kissé vesztett a varázsából, néhány könyv klisés, és szinte kötelező elem lett a szerelmi háromszög, ami nagyon fel tud idegesíteni, főleg akkor, ha csak azért van ott, hogy legyen valami konfliktus, de a történetbe nem is illik és simán ki lehetne hagyni.

A chick lit tagjait, vagyis a csajoknak szánt könyveket szívesen veszem kézbe, néha jó belemerülni egy-egy könnyedebb történetbe. Ami ebből a műfajból nagyon érdekel, az A parfüm titka, A nő mosolya és a Rejtekhely Párizsban.

Nemrég kezdtem el ismerkedni a sci-fi műfajával, amitől korábban mindig féltem egy kicsit. Azt gondoltam, hogy tele van nehéz magyarázatokkal, amiket úgysem értenék meg, ennélfogva nem is élvezném annyira. Két évnyi várakozás után végül elolvastam a Vének háborúját, amit egyesek lányos sci-finek írtak. Lehet, hogy kevesebb benne a magyarázat, mint más könyvben - ezt se megcáfolni, se igazolni nem tudom -, mindenesetre nekem pont megfelelő arányban volt, könnyen meg tudtam emészteni az információkat. Ráadásul John Perry humorát imádtam, nekem nagyon jó élmény volt.

Van egy olyan érzésem, hogy a krimi is tetszene nekem. Eddig ha jól emlékszem, csak kettő könyvet olvastam a témában, de mindkettő lekötött és mindegyiket többször is olvastam. Ebben a műfajban a Kossuth kiadó spanyol krimik sorozatából érdekel a Szomszédom a halál és a Párizsi rejtély, és persze a Kakukkszó, amit ma sikerült kivennem a könyvtárból - mindig megnéztem, bent van-e az újdonságok között - és mint kiderült, elhappoltam az egyik könyvtáros elől. :D (Megígértem neki, hogy mikor visszaviszem, neki adom oda. Még a nevét is leírta egy cetlire, biztosra akart menni. :P Mondjuk nem csodálom, Rowlingnál én is ezt csinálnám.)

Kiera Cass: A herceg

Mostanában már annyi a sorozat, hogy a csapból is az folyik. Ha nem is sok részes, legalább trilógia. Úgy gondoltam, a sorozatok novelláiba beleolvasok, hogy lássam, mire számíthatok. A herceg is így került a kezembe. (Plusz Amadea miatt.)

Maxon herceg élete egyik legfontosabb eseményére készül: most választják ki azt a harmincöt lányt, akik közül egy a felesége lesz. Ahogy közeleg a nap, Maxon egyre idegesebb lesz, ráadásul egy nem várt vallomás is nehezíti a dolgát.

Nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog a novella, pedig ez történt. Nagyon könnyű volt azonosulni Maxonnal, ez pedig annak köszönhető, hogy a rangja ellenére ő is bizonytalan a jövőjét illetően - ráadásul az ő esetében sokkal nagyobb jelentősége van a dötéseinek -, nem öntelt, mint azt vártam. Éppen ez az, ami miatt megkedveltem és annyira élveztem az olvasást.

Maxon szüleit is megismerjük valamennyire, illetve America is megjelenik. Tudom, hogy ő lesz a trilógia egyik főszereplője, így kiváncsian vártam a felbukkanását. Nem mondanám, hogy el voltam ájulva tőle, bár az pozitívum, hogy nem a koronáért van itt (hanem a kajáért :D), remélhetőleg van rá valami jobb magyarázat is.

Látszik, hogy az írónő már az első kötet megjelenése után írta ezt, ugyanis a lányokon kívül egyáltalán nincs leírva a szereplők kinézete, így például azt sem tudom, Maxon hogy néz ki. A kasztok rendszerét sem értem még, gondolom A párválasztóban az is megvan magyarázva.

Összességében jobban élveztem, mint számítottam rá, de még mindig szkeptikus vagyok a sorozattal szemben. Azt nagyon sajnálom, hogy nem Maxon szemszögében íródott a többi rész...

Sorozat: A párválasztó (#0.5)
Kiadó: Gabo
Kiadási év: 2014
Fordította: Gázsity Mila

John Cleaver története folytatódik

Már korábban felröppent a hír, hogy Dan Wells ír folytatást a Nem vagyok sorozatgyilkos trilógiának, de csak nemrég derült ki, pontosan mennyit és mikor. Július 4-én jelent meg egy novella Next of kin címmel, ami egy köztes rész lesz. Egy újabb trilógiát tervez írni Wells a sorozathoz, aminek az első része, The devil's only friend jövőre fog megjelenni.
Akármennyire is vártam, hogy folytatódjon John története, azt nem gondoltam volna, hogy egy újabb trilógiát ír hozzá. Még egy kötet elég lett volna, de még három? Lesz hozzá elég történet, ötlet? Azért még reménykedem, Wells eddig nem okozott csalódást. Addig is, hogy kitöltsük a várakozással teli hónapokat, ott a Next of kin, amiben megismerkedhetünk egy új démonnal.

Jön Scalzi új regénye!

Az amerikai megjelenéssel egy időben, augusztus 14-én fog megjelenni John Scalzi új regénye Bezárt elmék címmel.
Kiadja az Agave az eredeti borítóval, a kiadó ezt írta a regényről:
"A nem túl távoli jövőben játszódik Amerikában, egy megvalósult cyberpunk utópiában, és egy FBI nyomozópáros egyik ügyét meséli el. Nem tudjuk egyelőre, hogy Scalzi mit tervez ezzel a regénnyel, ugyanis ez egy kerek, teljesen lezárt történet, de a folytatás lehetősége benne van. Részben krimi, részben politikai akcióthriller, részben pedig cyberpunk, avagy minden adott hozzá, hogy az életmű egyik komoly elemévé váljon."

Nyomozás egy cyberpunk világban? Egyértelműen a kell kategóriába tartozik nálam.

Tervek nyárra

Katacita bejegyzése után úgy gondoltam, én is írok egy listát.
Ezeket a könyveket tervezem nyáron:

Victoria Schwab: Archívum 

Sikerült könyvhéten féláron beszereznem, már alig várom, hogy eljussak az olvasásáig. Bár kicsit tartok tőle, hogy a nagy visszhangja miatt csalódni fogok benne.

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete és Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom

Ezekre a könyvekre a Dél-mániám miatt figyeltem fel, nyárra tökéletes választásnak tűnnek. 

Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

Amikor pár éve olvastam az írónőtől a Tizenharmadik boszorkányt, azonnal elvarázsolt a fogalmazása, a története. Ettől is hasonlót várok.

Katharina Hagena: Az almamag íze
Már nem is emlékszem, mikor tettem várólistára ezt a könyvet. Talán két éve, amikor Amadea felhívta rá a figyelmem. Családregény, hangulatos - ezek alapján tuti befutó nálam.

Tracey Garvis Graves: Kötelék
A Kék lagúna című film tetszett, a könyv hasonló alapra épül, csak itt már idősebbek a szereplők.

Májusi zárás

Még ha ez nem is látszik itt a blogon, májusban is olvastam könyveket. Pár mondatban összefoglalom, miket.

David Benioff: Tolvajok tele

Az keltette fel az érdeklődésem, hogy a Trónok harca tévésorozat producere írta, amit nagyon szeretek. Egyik Alexandrás "látogatásom" során - az idén sokszor benéztem, a pénztárcám legnagyobb bánatára - beleolvastam és nem hagyott nyugodni, aznap meg is vettem. A történet a második világháborúban játszódik, Leningrádban. A főszereplő, Lev a kora miatt a tűzoltóságnál kap munkát, aminek része a repülők megfigyelése is. Egyik éjszakán elkapják fosztogatásért és egy cellába kerül egy dezertőrrel, Koljával. Azt a feladatot kapják, hogy találjanak egy tucat tojást. Egy olyan városban azonban, ahol a liszt is ritkaságszámba megy, ez korántsem tűnik egyszerű feladatnak. Az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy csak pár napjuk van rá. 

A könyv legnagyobb erőssége szerintem a karakterekben van. Lev a fiatalabb kora ellenére komolyabb, Kolja viszont mindent elviccel. Egymás ellentétei, az elején nem is jönnek ki egymással, ám idővel - és a közös feladatnak köszönhetően - jó barátok lesznek. Szóváltásaik és Kolja beszólásai színt vittek a komor hangulatba, amit a véres jelenetek okoztak - ezekből pedig volt bőven. Tekintve, hogy háború volt, érthető a jelenlétük, én egy-két jelenetnél azonban elborzadtam az emberi kegyetlenségtől. 

Érdekes történet, szerintem megéri elolvasni. 

John Scalzi: Vének háborúja

Ezt a könyvet választanám a hónap kedvencének, pedig nem vagyok egy sci-fi rajongó. Úgy mondanám, hogy még ismerkedés szintjén állok a műfajjal, azonban ez a könyv tökéletes választás volt. John Perry a hetvenötödik születésnapján beállt a hadseregbe. Az emberek egy része űrbéli gyarmatokon él, a versengés pedig nagy a többi gyarmatért. Felvetődhet a kérdés, hogyan tudnának a seregben idősek szolgálni. Bár nem erre a megoldásra számítottam, meglepett és tetszett. A sci-fis magyarázatok a kellő arányban voltak a történettel, ebben az adagolásban érthető, mi több, élvezhető lett. A másik erőssége a könyvnek Perry humora, amit imádtam. Ahogy a történet komolyodott, úgy csökkent a humoros megjegyzések száma, ennek ellenére a gunyoros felhang megmaradt. Más fajok is jól ki lettek dolgozva, érdekes háttértörténetet kaptak. A kedvencem a konszuk voltak.
Ha valaki egy könnyedebb sci-fire vágyik, ezt nyugodt szívvel ajánlom.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Azon ritka alkalmak egyike ez, amikor a filmet előbb láttam, mint a könyvet. Nem is bánom, mindkettő remek élmény volt. Charlie most kezdi a középiskolát, az iskolakezdéssel egyidőben a naplóírásba is belefog. Sok minden történik vele, barátokat szerez, új dolgokat tapasztal meg.
Általában nem szeretem, ha egy könyv eredeti címet átírják, de ennél a könyvnél pont fordítva van: a cím nagyon találó. Charie tényleg különös kamasz: néha egy gyermek naivitásával látja a dolgokat, néha viszont jobban átlátja őket, mint egy felnőtt. Ez a kettősség végig ott van a könyvben.
Élveztem olvasni, ami viszont meglepett: megnyugtatott.

W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete
A szerző már az előszóval megvett magának, mikor ezt írta: "... sem íróként, sem emberi lényként nem ért véget a fejlődésem, és ebben a pillanatban sem vagyok más, csupán az eddig tanult és átélt dolgok összessége." Szép, igaz, mégis egyszerű mondat. Sok könyvet olvasott a kutyákról, ami látszik is a könyvön. El tudom képzelni, hogy így gondolkodik egy kutya, nagyon jól ábrázolja. Egy példa: amikor az egyik főszereplő izgult egy beszélgetés miatt, a kutya rögtön körülnézett, honnan jön a veszély, ugyanis nem értette meg, mi mástól izgulhatna a gazdája. Ez a példa is jól mutatja, hogy a kutyák nem értik az összefüggéseket. Aranyos történet, a végén szépen keretbe foglalja az élete értelmét, a célját (egyébként sajnáltam, hogy nem tartották meg az eredeti címet, amiben utalnak a célra). A kiadással kapcsolaban két dolgon akadtam fenn: az egyik a fülszövegben említett "Béni". Az Bailey volt a történetben, erre jobban is figyelhettek volna. A másik az a borító. Aranyos és passzol is a történethez, de engem nagyon zavart, hogy egyik kutyafajta sem az, ami a könyvben volt. Mindig vártam, hogy majd ebben az életében ilyen fajta lesz, de ez nem történt meg.
Aki szereti a kutyákat, annak meleg szívvel ajánlom, én biztosan bele fogok még lapozni párszor.
Az író írt más könyveket is; egy másik kutyásnak a címe: A dog's journey, azaz Egy kutya utazása. Én biztos el fogom olvasni, ha nem bírok várni - ami jó könyv esetében sokszor megtörténik -, akkor angolul.

Ha már zárás a bejegyzés címe, akkor leírom, mit vettem májusban. Linwood Barclay egyik könyvét, a címe Búcsú nélkül (a közeli kisboltban vettem 500 Ft-ért, nem hagyhattam ott :)).

Amit nagyon várok

Gyerekkorom egyik kedvenc sorozata volt Meg Cabottól a Mediátor. Hat kötete van és lezárt vége, ezért is lepődtem meg annyira, amikor láttam, hogy lesz hetedik része. Ez a rész azonban már a felnőtt Suze-ról fog szólni. Pontos megjelenési dátum még nincs, csak azt tudni, hogy jövőre fog megjelenni. Úgy érzem magam, mint Dudley: mostakarom! Már jó ideje nem volt olyan könyv, aminek a megjelenését ennyire vártam volna.
A könyv címe Remembrance lesz. Fülszöveg:
In REMEMBRANCE, the seventh installment of the Mediator series, all Susannah Simon wants is to make a good impression at her first job since graduating from college (and becoming engaged to Dr. Jesse de Silva).

But when she stumbles across an ancient murder, old ghosts—and ex-boyfriends—aren’t all that come back to haunt her.

Gondolatok: Így szerettek ők 2

Még tavaly olvastam el Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvét. Tetszett, de nem volt akkora katarzis. Nyilván nem az izgalmakért kezdtem bele és nem is ezzel volt a bajom. Igazából sokkal több olyan történetet vártam, ahol nem csalják meg egymást a párok. Ha jól emlékszem, a 40 pár közül csak két-három élt olyan párkapcsolatban, ahol nem volt félrelépés. Lehet, hogy csak én vagyok maradi, de én azt szeretem, ha egy kapcsolat a bizalomra, kölcsönös tiszteletre épül.
Most kezdtem el olvasni a második részét. Érdekesek a történetek, a napló/levélrészleteknek külön örülök. Az előző könyvnél is akartam jegyzetelni, de nem jött össze. Ebből viszont ha törik, ha szakad, írok egy-két sort a szerelmekről, jó lesz később visszaolvasgatni. Még holnap be akarom fejezni, lehetőleg délután, ugyanis holnap este jön a szerző a könyvtárba beszélgetésre. Már nagyon várom. :)

Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: titeket mennyire zavar, ha rosszat olvastok egy íróról, akinek a könyve érdekel? Akkor is elolvassátok? Vagy akkor már nem érdekel a könyv, legyen bármennyire jó?
Engem még úgy is érdekelnek a történetek, ha olyat olvasok az íróról, ami zavar. A magyartanárnőm szokta mondani, hogy külön kell választanunk a szerzőt és a könyvét. Nem meglepő módon Dante-t hozta fel példának.

Változások

Ez részben könyves, kis részben személyes bejegyzés lesz.

Az elmúlt két-három évben nagyon sokat változott a könyves ízlésem. Sok hibát találok azoknak az íróknak a könyveiben, amiket régebben szerettem. Jó példa erre J. R. Ward sorozata, a Fekete Tőr Testvériség. Három éve olvastam el a sorozat nyolc részét egymás után, akkor nem zavart benne semmi. A kilencedik kötetet tavaly márciusban kezdtem el, a harmadáig el is jutottam, de akkor eléggé kiakadtam valamin. Tudni kell rólam, hogy ha én kiakadok valamin egy könyvvel kapcsolatban, akkor egy időre félreteszem. Ezzel a könyvvel is ez történt, visszavittem a könyvtárba, de azóta se vett rá a lélek, hogy folytassam.

A másik Leiner Laura Bábel c. könyve. Kb a feléig jutottam el, de nem tudom, be fogom-e egyáltalán fejezni. A főszereplő annyira jellegtelen, hogy még a nevére sem emlékszem - pedig majdnem a feléig elolvastam a könyvet! -, folyton Reninek hívom. A többi karakter sem lett kidolgozva, az ő neveikre sem emlékszem. Na jó, egyre igen. Ez Napsugár, alias Napsi. Igen, ő az ügyeletes buta karakter, akinél már az is csoda, hogy a cipőfűzőjét be tudja kötni.. Nem értem, miért kell ennyire lükének megalkotni a karaktert. Az SzJG-ben is ott volt Virág. Úgy érzem, az írónő kissé túlzásba esett ezeknél a karaktereknél, ugyanis ha valaki ennyire ostoba, az nem jár gimibe. A csúcspont az volt, amikor a SzJG 8/2 kötetben azt hitte, gyalog fog elmenni Pestről Szombathelyre (!). Igaz, hogy őt nagyobb táv esetén mindig vitte valaki, de ez nem ok arra, hogy ne tudjon a tömegközlekedésről. Talán csukott szemmel járt az utcán, ezért nem látta a buszokat?
Visszatérve a Bábelre. A főszereplő lenézi a napijegyeseket, pedig nincsen rá semmi oka. Amit ők csinálnak, annak nagyobb értelme van? Elköltöttek sok pénzt a fesztiválra, de nem csinálnak semmit, csak esznek, isznak, egy koncertre sem mennek el. Ráadásul a főszereplő lány megvett egy hetijegyet, miközben ő csak egy koncertre akart elmenni. Már kezdem feladni, hogy keressem az értelmet. Az egész könyv tele van ellentmondásokkal: a főszereplő állít valamit, aztán annak az ellenkezőjét teszi.

Innen kezdődik a személyes rész.
Nagyon sok - vélt és valós egyaránt - elvárásnak próbáltam megfelelni, néha görcsösen aggódtam egy-két dolgon, aminek az egészségem látja kárát. Most igyekszem ezeket a gátlásokat, félelmeket levetkőzni és sokkal kevesebbet aggódni, többet mozogni.

Az utóbbi másfél évben sokkal lassabban haladok a könyvekkel, mint szoktam. Egy ideig nagyon zavart, de aztán rájöttem, hogy nem is olyan nagy baj, legalább tudom élvezni a könyveket. Mint amikor az ember egy finom sütit eszik lassan, hogy minél tovább tartson az íze.

Áprilisi szerzemények

Áprilisban összesen hat könyvet vettem. Már csak azért is meglepő, mert januárban vettem ötöt és azt gondoltam, annál többet úgysem fogok venni. Viszont az angol könyvek pár százasba kerültek, nem tudtam őket otthagyni. :)
Az egyik angol könyv David Levithan: Boy meets boy című könyve. Az író könyveiről jókat hallottam, remélem, nem fogok csalódni.
A másik Jojo Moyestól a The girl you left behind, ami magyarul Akit elhagytál címen jelent meg. Ő is egy olyan író, akinek a könyveit sokan dicsérik, bizakodva állok neki.
Saskia Sarginson regénye, az Ikrek legfőképpen az ikrek kapcsolatának az ábrázolása miatt érdekel, ugyanis nekem is van egy ikertestvérem (igaz, mi kétpetéjűek vagyunk, nem egy).
David Benioff könyve, a Tolvajok tele a második világháborúban játszódik, amiről szívesen olvasok.
Beszereztem még az Egy kutya négy életét és a Skelliget (David Almond).

Fabio Volo: Ráadásnap

Fabio Volo regényét már két éve kiszúrtam magamnak, mikor Nikkincs írt róla. A múlt heti könyvtározásom alkalmával véletlenül akadtam rá. Már nagyon vártam és szerencsére nem csalódtam.

A történet főszereplője, Giacomo agglegény: nagyon sok nővel volt együtt, ám egyikükkel sem maradt hosszabb ideig. Imádja őket, de nem akarja elkötelezni magát. Ám van egy lány, akivel minden nap osztoznak egy pillantáson. Ez a pillantás csak az övék, különleges lesz a főszereplő számára. Sokáig maradnak ennyiben, ám egy nap a lány, Michela elhívja Giacomót egy kávéra. Kiderül, hogy másnap New Yorkba költözik a munkája miatt. Giacomo a lány leveléről leírja a munkahelyi címét, majd kis idő múlva kimegy hozzá. Itt kezdődnek el az igazi kalandok.

Nagyon könnyen azonosultam Giacomoval. Sokszor gondolkodtunk egy dologról ugyanúgy, ennek ellenére a regény hangvétele mégis megmaradt férfiasnak. Nem számítottam rá, de még pár tanulságot is levontam a regényből; ilyen például az, hogy nyitni kell az újdonságok felé és nem kell mindig a komfortzónában maradni.
Emellett nagyon szép gondolatok voltak a könyvben, amiknél elidőztem egy darabig, újraolvasgattam. Ez különösen tetszett:

"Az élet nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kihozunk abból, ami történik." 

Michela és Giacomo kapcsolata nagyon szép; ilyen lehet, amikor két rokonlélek egymásra talál. Néha szavak nélkül is megértik egymást, hasonlóan gondolkodnak a világról, nem kell magyarázkodniuk egymásnak.

"-Mindig izgalmas egy hozzánk hasonló emberrel találkozni. Én úgy érzem, hogy te az vagy. Veled érzem a vibrálást.
- Mi az a vibrálás?
- Összhang. Vonzás és választás. Az, amit bizonyos emberekkel még évek múltán sem érsz el."

Giacomo annyit járta a várost, hogy kedvem támadt utazni. Nemcsak New Yorkba, igazából bármelyik külföldi város megtenné. Milyen érzéseket váltana ki bennem egy tárgy, illat, látvány.. A főhős szerint ugyanis az utazás után nem vagy ugyanaz az ember, mint előtte. Megváltoztat, az éned egy új oldalát ismered meg.

Két ember találkozásának különös története. Volo másik regényét, a Járok egyet is biztosan el fogom olvasni.
Értékelés: 5 pont
Kiadó: Európa
Kiadási év: 2012
Fordította: Barna Mária

Várólista ~ Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja

Még két éve olvastam az írótól a Fehér, mint a tej, piros, mint a vér című könyvet, ami nagyon megfogott. Szép volt a mondanivalója és érdekes volt a történet. Az Európa kiadó tervezi kiadni egy másik regényét Senki sem tudja címmel. Én már nagyon várom!

Az irodalomtanárból lett olasz sztárszerző második regényében is egy család tagjai a szereplők; ki-ki az élet nehézségeivel, a maga életkorához illő bajával igyekszik megküzdeni. Az özvegy nagymama gyászos hangulatban süt-főz, a faképnél hagyott lánya a férje hűtlensége miatt kesereg. A tizennégy éves Margherita egyszer csak elhatározza, hogy felkutatja apját. Kilopva hát a család autóját a garázsból, az iskola csodabogár irodalomtanárának homéroszi útmutatása szerint indul lelki társával és szerelmével, a hiperokos árva fiúval, Giulióval, hogy megtalálja és hazahozza a tengeren kódorgó Odüsszeuszt. 

Februári/márciusi szerzemények

Úgy gondoltam, egybeveszem a két hónapot, mivel mindegyikben csak egy könyv lett az enyém.
Februárban vettem meg Dan Krokos: False sight című könyvét (magyarul Hamis valóság címen jelent meg). Már el is kezdtem, ez is olyan gyors ütemű, mind az elődje, de egy-két dolog furcsa. Ennek ellenére még mindig tetszik, de közel sem annyira, mint az első.
A másik könyv Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről. Már nagyon sok jót hallottam róla, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni.
Egyébként nem tudom, mi van velem, nem szoktam én ennyit vásárolni... Nem a mostani vételekre gondolok, hanem az évi szerzeményekre, eddig kilenc könyvet vettem, pedig még csak április eleje van... És úgy érzem, nem fog javulni a helyzet. :)