Leigh Bardugo: Árnyék és csont

Alina Starkova-t besorozzák Ravka hadseregébe. Életveszélyes küldetésre indul az Árnyzónába, ahol földöntúli sötétség uralkodik és hemzseg az emberevő szörnyetegektől. Amikor megtámadják a hajót, Alina különös képességnek adja tanújelét, aminek következtében a palotába megy, hogy megtanulja használni az erejét.

Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy megvan benne a potenciál, hogy egy remek történet legyen. Adott a különös világ: a grisák, akiknek különböző képességeik vannak: van, aki az anyagokat tudja átalakítani, mások az emberi testre vannak hatással, megint mások a szelet tudják irányítani. Annyira jól lett kitalálva, imádtam ezt a képességet.

Ami tönkre vágta az olvasás élményt, az a főszereplő volt.
Alinának volt egy-két furcsa gondolata, amit nem tudtam hova tenni. És annak a számlájára sem írható, hogy új helyre került. Ez volt a kedvencem, amikor a palotába érkezése másnapján bekopognak hozzá reggel mire ő így reagál: " Hát, ha feltétlenül meg akarnak ölni, vagy el akarnak rabolni, legyen úgy, ahogy akarják." Ez ám az életösztön! Azt ne is említsük, hogy hány ember kockáztatta az életét azért, hogy ő biztonságban a palotába jusson...

Volt egy rész a könyvben, ahol Alina karaktere fejlődött valamennyit. Nem volt idegesítő, hanem egészen normális; meg is jegyeztem, hogy ez történelmi pillanat volt, amit fel kell jegyezni a naptárba, mert nem lesz több. :P

 A könyvben az oroszos kifejezések remek hangulatot adtak, ez pozitívuma a könyvnek. Valamint a borító és az ábrák gyönyörűek, többször is megálltam olvasás közben nézegetni őket.

A kedvenc részeim azok voltak, amikor új dolgokat tudtunk meg a grisák képességéről, a birodalomról. Ezek tényleg érdekesek voltak, azonban elég kevés volt belőlük.

A könyv 70%-nál volt egy csavar, ami meglepett. Nem hittem volna, hogy meg meri tenni ezt a lépést az író. Ám ez sem volt mentes egy logikai bakitól, ami akkora nagy ellentét, hogy nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnt fel a szerkesztőségben, nem tűnt visszásnak a dolog... Mert nekem nagyon. Gondolom a szerző nem tudta máshogy megoldani, de ennél bármilyen megoldás jobb lett volna.

Ami még nem tetszett:
- Alina azt hiszi, hogy az Éjurat nem bántotta meg, mert 120 éves és ő a második legerősebb ember a királyságban. Nem is értem a feltételezést: attól még, hogy idős és magas rangú, miért ne lehetnének érzelmei?
- Alina vágtázás közben elaludt. Lovagoltam már és bizton állítom, hogy az ember nem alszik csak el úgy lovaglás közben, pláne akkor nem, ha vágtázik... Az írónő soha nem ült még lovon, gondolom, de ez akkor sem kifogás rá. Úgy érzem, Bardugo új szintre emelte a badass főhősnő kifejezést. :D

Az a vicces, hogy mindezek ellenére érdekel a folytatása. Állítólag a Siege and storm-ban lesz egy nagyon érdekes karakter, miatta akarom olvasni.

Anthony Ryan: A vér éneke

"- Mit lehet csinálni a börtönben öt éven keresztül?  

- Énekelni." 

Vaelin Al Sorna tízéves korában a Hatodik Rendbe kerül. Kegyetlen kiképzésnek vetik alá őt és a társait, a sikertelenség egyet jelent a halállal. Megtanulnak viszont a lovakkal bánni, túlélni a vadonban, és embert ölni.
A felnőtt Vaelin a Rendből kikerülve a király befolyása alatt próbál helytállni és igaz maradni önmagához.

Már a könyv eleje felkeltette az érdeklődésemet Vaelin karaktere iránt, ugyanis a többi szereplő igen vegyesen fogadta: volt, aki félt tőle, volt, aki tisztelte. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki ez a férfi?

A karakterek nagyon jól ki lettek dolgozva. Mindegyikük háttértörténete érdekes volt, részletekben gazdag. Még azokról a szereplőkről is sokat megtudtam, akik kis ideig szerepeltek. A karakterfejlődés sem fókuszált csak a főhősre, hanem mindenkire egyaránt. Mindannyian változtak az események hatására, ki jobb, ki rosszabb irányba. Vaelint nagyon megkedveltem, az egyik kedvencem a történetben. Hiába öl a Rend és később királya nevében, mégis ugyanannyira törődik az emberekkel, mint a Rendbe kerülése elején. Lehet, hogy kissé ellentétesen hangzik, de attól még igaz: nem leli örömét a gyilkolásban; csak akkor teszi meg, ha muszáj és igyekszik elkerülni a véres kimenetelt. Az évek során higgadt, erős férfi válik belőle. Tiszteltem, hogy megpróbált igaz maradni önmagához, ami sok helyzetben nehéz, a főhős számára - a helyzet miatt, amibe került - még inkább. Talán nem meglepő, hogy rögtön megkedveltem. A mellékszereplők egy része szintén közel került hozzám.

Érdekes a főhősnek az apjával való kapcsolata. Amikor a Rendbe került, Vaelinnek meg kellett tanulni,a hogy nincs más családja a társain kívül. Örökségétől megfosztva Vaelin meggyűlöli az apját. Ám a könyvben fordul a kocka, amikor kiderül, hogy miért került Vaelin a Rendbe. Úgy éreztem, mint a Bábel fiai esetében: teljesen új megvilágításba került az egész helyzet. Nagyon megható volt az a jelenet, az egyik legjobb A vér énekében.

 A könyv nagyon jól van felosztva. Két részből áll: az első részben Vaelin tanulóéveit kísérhetjük figyelemmel, míg a második a király szolgálatában töltött évekről szól. Az utóbbi részben megkaptam a (lehetséges) válaszokat a kérdéseimre, de aztán a helyükre újabbak jöttek.
Egy másik szerkezeti egység (lehet) az is, hogy Vaelin történetét (ami E/3-ban van megírva) meséli el egy írnok, Verniers. A nagyobb történetrészeket elválasztja, ráadásul beleláthatunk egy másik szereplő gondolataiba. Nagyon tetszett ez a fajta mesélési mód, hangulatos lesz a könyv. A tizenharmadik történet jut eszembe róla, ami szintén elnyerte a tetszésemet.

A címre viszonylag hamar, a könyv felénél választ kapunk, de addig is vannak rá utalások, sőt, még a könyv végén is sok minden kiderül ezzel kapcsolatban. Naivan azt hittem, amikor a felénél jártam, hogy már mindent tudok az énekről, de - szerencsére - tévedtem.

 Röviden kitérnék a szerelmi szálra is, ami ugyan halványan, de ott van. Nincsenek drámai kijelentések, jelenetek, mégis egy-egy elejtett szóból, érintésből lehet látni a szeretetet a két szereplő között. Nagyon szeretem ezt a fajta ábrázolását a szerelemnek, számomra sokkal jobban átérezhető, sokkal meghittebb.

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, de nagyon régen volt már, hogy egy könyv ennyire magával ragadott.
Nagyon várom a folytatását, ami angolul már megjelent Tower lord címmel.

Kedvenc szereplő: Vaelin, Sherin, Nortah
Kedvenc részek: Vaelin és Elera aspektus beszélgetése, Vaelin és Sherin közös jelenetei
Kiadta a Fumax kiadó 2014-ben.