2017. november 22., szerda

Marie Lu: Warcross

Marie Lu neve sokak számára ismerős lehet: ő írta  a Legenda trilógiát, illetve angolul megjelent egy másik trilógiája is, a The Young Elites. Idén októberben megjelenő könyve, a Warcross egy új duológia nyitókötete. Még nem olvastam semmit az írónőtől, úgyhogy kíváncsi voltam, tényleg olyan jó-e, mint sokan mondják.

A Warcross nevű online játék sokak számára nemcsak egy játék, hanem életstílus. Milliók jelentkeznek be, hogy játsszanak vele, világméretű játékká nőtte ki magát. Emika Chen fejvadász, aki az illegális játékra fogadókat vadássza le. Egyik megbízásról a másikra él. Mikor lehetősége nyílik egy nagyobb összeg megszerzésére, névtelenül és láthatatlanul bejelentkezik a Warcross bajnokságába, ám egy hibának köszönhetően mindenki számára látható lesz és szenzáció lesz belőle. Mikor Hideo Tanaka, a játék feltalálója felhívja, a letartóztatás helyett állásajánlatot tesz neki: kémkedjen neki és találjon meg egy biztonsági hibát a rendszerben úgy, hogy résztvesz az idei játékban. Emika elfogadja az ajánlatot és Tokióba utazik, ahol egy olyan dologra derül fény, ami az egész játékbirodalmat fenyegetheti.

Emika kedvelhető főhős (még ha nem is értünk minden döntésével egyet), a múltjáról fokozatosan derülnek ki dolgok. Hideo Tanaka is érdekes személyiség, már ha csak azt nézzük, hogy 14 évesen találta fel a Neurolink alkalmazást, amivel a játékosok belépnek. Lényegében egy szemüvegről van szó, amit feltéve látható lesz a virtuális világ. Tetszett, hogy belevitték a valóságos helyszíneket is a virtuális világba (ha az utcán mész vele, kiírja az emberek/helyszínek neveit), életszerű volt, el tudom képzelni, hogy x év múlva ilyen létezni fog. Azt is hihetőnek tartottam, hogy Tokióban olyan szintre emelték ezt, hogy szinte mindenért kaphatsz pontot (amit a játékban felhasználhatsz) például ha belépsz egy új épületbe. Az már más kérdés, hogy szeretnék-e így élni (valószínűleg nem).

Azt viszont furcsálltam, mennyire egyszerű a játék maga, kicsit bonyolultabbra számítottam.

Sajnos az instaszerelem is megjelenik a könyvben. Emika részéről még hihető volt, hiszen neki a példaképe Hideo, így olyan attribútomokkal látja el a képzeletében, ami nem biztos, hogy megfelel a valóságnak és lehetnek ilyen irányú érzései is. Hideo részéről viszont nem mondható el ugyanez. Alig beszéltek a játék folyamán, a srác mégis úgy viselkedik, mintha már ezer éve ismernék egymást.

Sajnáltam, hogy a hackelésről szinte semmit nem tudtunk meg. Úgy utaltak rá, hogy Emika gyorsan gépel, de hogy pontosan mit csinál, az nem derül ki. Valószínűleg ebből adódik, hogy sokszor úgy éreztem, nagyon könnyen megoldja a problémákat/akadályokat. Emellett kiszámítható egy-két fordulat.
A mellékszereplők sem voltak kidolgozottak. Alig tudunk meg róluk valamit, és az is önmagáért beszél, hogy egy héttel az olvasása után kb két szereplő neve jutott eszembe, pedig voltak páran.

Mindezek ellenére élveztem olvasni, jó volt a stílusa, gördülékenyen fogalmazott. A második részről még nincs semmi infó, remélem, jövő ősszel megjelenik, érdekel, mi lesz tovább.
Addig is lesz még olvasnivaló Lutól: január 2-án jelenik meg a Batman: Nightwalker című regénye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése