Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

Fülszöveg: A hírhedt Bernadette Fox: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség.
Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés.
A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár.
A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu.
Egyszer csak fogja magát és eltűnik.
Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.





Adott egy család: Elgin, a családapa, Bernadette, az anya és a lányuk, Bee.
Bee egy antarktiszi utat kér a kitűnő tanulmányi eredményeiért cserébe, amire a szülei igent mondanak.
Ez egy könnyed délutáni olvasmány, ám nem tudom egy kalap alá venni a társaival, ugyanis nekem sokkal többet adott.

Kezdjük a szereplőkkel. Bernadette-t azonnal megkedveltem: őszinte és okos, a társadalom mégis kivetette, szerintem érdemtelenül. Elég összetett személyiség: míg a lányát és férjét nagyon szereti, a többi ember társaságát nehezen viseli. A múltja a mai napig kísérti, nem tud elszakadni tőle (ez magyarázza az eltűnését), ugyanakkor érdekes a világnézete, egyszer ezt mondta: "csak rajtatok áll, érdekessé teszitek-e az életet".
Bee-t és megszerettem, segítőkész és kedves. Bár Elgint kezdetben alig ismertem, a végére ő is a szívemhez nőtt. Mind Bernadette, mind Elgin zsenik a maguk területén, így nem csoda, hogy Bee is az, ám ő egészen különleges lány. Így leírva ezek sablonosnak tűnhetnek,szerintem el kell olvasni a könyvet, hogy megértsd; szavakban nem tudom kifejezni. Úgy érzem, mintha ezeket a jelzőket róluk definiálták volna (vagy csak túlságosan a könyv hatása alá kerültem :)). Egy szó, mint száz, a szívemhez nőttek a főszereplők.
Egy karakter volt, aki a könyv feléig nagyon ellenszenves volt: ez nem más, mint Audrey, Bernadette-ék szomszédja. Ilyen minden lében kanál embert még nem láttam, folyamatosan keresztbe tett Bernadette-nek, miközben azt sem tudta, mi folyik a saját háza táján. Szerencsére a könyv felénél megjön az esze.

Sok minden volt, amit szerettem a könyvben, többek között:
- a hangulatát, alig bírtam letenni a könyvet
- azt, hogy a történetet főként levelekből rakták össze, ezt a fajta szerkesztést nagyon szeretem
- amikor az írónő beleírta a történetbe a könyvet, szerintem remek húzás volt (és még a Bee-szemszögre is választ adott).

Az utolsó száz oldalt, ahol kiderül, hová lett Bernadette, végig izgultam. Nem sokszor akartam ennyire, hogy jó vége legyen egy könyvnek, ennél viszont szinte könyörögtem a boldog befejezésért.
Elgin levele a végén már csak hab volt a tortán, ott nagyon meghatódtam. A könyv befejezése után olyan boldog voltam, mintha az én (élő) barátaim lettek volna, ami valamilyen szinten így is volt.
 Jelzi, hogy mennyire megszerettem a könyvet, hogy kedvem támadt elmenni az Antarktiszra, pedig nagyon fázós vagyok.
A borítóhóz annyit fűznék hozzá, hogy nagyon eltalálták, Bernadette-t teljesen így képzeltem el.

Történet: 5/5 pont
Borító: 4,5/5 pont