Vasárnapi válasz

Az eredeti ötlet innen származik, a magyar név Liliane-től. A rovat lényege, hogy leírjuk, mit olvasunk most, mit fejeztünk be és mit tervezünk olvasni. Valószínűleg kéthetente fog megjelenni (később lehet, hogy változik).

Mit olvasol most?

Most olvasom A nő mosolyát, ami nagyon jó. Humoros, izgalmas, könnyed. Ráadásul még az idő is hasonló, ott is váltakozott az esős és napsütéses idő.

Nemrég fejeztem be a Szikrát (Amy Kathleen Ryan), ami enyhén szólva megdöbbentett. Nem számítottam rá, hogy ennyire sötét irányt vesz a sorozat, ettől függetlenül tetszett.

A következő hetekre tervezem:
- befejezni az Árnyék és csontot
- Joe Abercrombie: Hidegen tálalva
- Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

Friss megjelenések, amiket várok

Mostanában több könyv is jelent/jelenik meg, amiket nagyon várok.

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya
Antoine-nak, a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát.
Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: "Szívesen találkoznék magával." Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel...

Az író másik könyvét, A nő mosolyát ma kezdtem el, eddig nagyon tetszik. Mindkettő nagyon bájos, aranyos könyvnek tűnik; csajos, a (számomra) jobbik fajtából.

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
A.J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, még a könyvei sem jelentenek a számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmeslevél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akik szeretnek olvasni és azoknak, akik hisznek abban, hogy "senki sem különálló sziget".

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét
A férfiak gyakran megfeledkeznek a bevásárlásról. Meg a házassági évfordulójukról. Mindez nem újság. Az is előfordul, hogy elfelejtenek elmenni a gyerekért az óvodába. Na és? Az azonban korántsem hétköznapi fordulat, hogy valaki teljesen elfelejti a feleségét. E regény főhősével pontosan ez történik: egy esős őszi délután a metrón egyszer csak rájön: fogalma sincs, merre tart és mi okból, sőt azt sem tudja, ki is ő, hogy hívják, mivel foglalkozik és hol lakik. Nincs egyszerű dolga, amikor nekilát mindezt kideríteni: először lerázzák, másodszor hülyének nézik, végül a kórházban, ahol szóba állnak vele, természetesen az adataira kíváncsiak… Nagy sokára előkerül egy barátja, aki segít felidézni egy-egy emlékfoszlányt, és kis időre befogadja amnéziás hősünket. Ő hazafelé egy gyönyörű, vörös hajú nőt pillant meg az utcán, akiről megtudja, hogy a felesége. Csak sajnos épp válófélben vannak… A neves angol humorista abszurd helyzetre építő romantikus regénye üdítően szórakoztató történet arról, hogy a szerelem mindig megérdemel egy második esélyt.

Ennek a könyvnek annyira abszurd a címe, hogy egyből felkerült a listámra.

Ian McDonald: Síkvándor
NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN. 

Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban – és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem is létezett volna. Egyetlen nyom bukkan fel, amelyet fia követhet, egy titokzatos program: az Infundibulum – egy térkép, és nemcsak a Tíz Ismert Világ térképe, hanem az egész multiverzumé.

Persze léteznek olyanok is, akik nagyon szeretnék rátenni a kezüket. Ahhoz, hogy Everett épségben megőrizze, és megmentse édesapját, szüksége lesz barátokra: Anastasia Sixsmyth kapitányra, annak fogadott lányára, Senre és az Örökkévaló léghajó legénységére.

********

Más: végre sikerült beraknom egy like-olós modult (szerencsére nem fb-os, eddig csak olyanba futottam bele).  

Az útvesztő

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni. (port.hu)

Már nagyon vártam ezt a filmet. Nem is annyira a történet miatt - persze az is érdekelt, de még nem olvastam a könyvet -, hanem azért, mert Dylan O'Brien játssza a főszereplőt. Nagyon tehetséges színésznek tartom, itt sem okozott csalódást.

A film elején Thomas próbál hozzászokni a kialakult helyzethez. Ez a rész kicsit lassú volt, de aztán hamar beindultak az események. Thomas felbukkanása egy olyan lavinát indított el, amire senki sem számított: az addig ismert rendszer, amiben a többiek éltek, átalakult. Ezt nagyon jó ötletnek tartom, mert így nemcsak Thomas számára új a helyzet, hanem mindenki másnak is. Több kérdés is felmerült: mihez kezdjenek ezután? Folytassák azt a megszokott ritmust, amit eddig is, a megváltozott körülmények ellenére? Vagy menjenek ki az Útvesztőbe, ahonnan senki nem tért vissza? Ezt akár a mindennapok világára is rá lehet húzni: melyik a jobb, a változás vagy a régi szokások megőrzése? Az útvesztőben az előbbi a válasz: egy külső változásra magunk megváltoztatása lehet a megoldás.

A Tisztás és az Útvesztő világa nagyon érdekes volt, a grafika is szépen meg volt csinálva. A távolabbról készült képek segítségével könnyedén elhittem, hogy több száz méteresek az Útvesztő falai.

Szerencsére szerelmi szál nem volt benne. Bár Teresa és Thomas összekovácsolódtak a történet alatt, mégsem lett beleerőltetve a szerelem téma a filmbe; nem is lett volna hiteles tekintve, hogy csak pár napja ismerték egymást.

Az egyetlen dolog, ami zavart a történetben, az az ellenség az Útvesztőben. Maga a faj neve, a Sirató nem rossz, de engem teljesen félrevezetett: egy dementorszerű lényre számítottam és látva, hogy igazából milyenek, jobban is örültem volna, ha a tippem beválik.
Ezt leszámítva nagyon élveztem, pörgős, akciódús. Mivel nem olvastam a könyvet, így arról nem tudok beszámolni, mennyire könyvhű.

Anthony Ryan: A vér éneke

"- Mit lehet csinálni a börtönben öt éven keresztül?  

- Énekelni." 

Vaelin Al Sorna tízéves korában a Hatodik Rendbe kerül. Kegyetlen kiképzésnek vetik alá őt és a társait, a sikertelenség egyet jelent a halállal. Megtanulnak viszont a lovakkal bánni, túlélni a vadonban, és embert ölni.
A felnőtt Vaelin a Rendből kikerülve a király befolyása alatt próbál helytállni és igaz maradni önmagához.

Már a könyv eleje felkeltette az érdeklődésemet Vaelin karaktere iránt, ugyanis a többi szereplő igen vegyesen fogadta: volt, aki félt tőle, volt, aki tisztelte. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki ez a férfi?

A karakterek nagyon jól ki lettek dolgozva. Mindegyikük háttértörténete érdekes volt, részletekben gazdag. Még azokról a szereplőkről is sokat megtudtam, akik kis ideig szerepeltek. A karakterfejlődés sem fókuszált csak a főhősre, hanem mindenkire egyaránt. Mindannyian változtak az események hatására, ki jobb, ki rosszabb irányba. Vaelint nagyon megkedveltem, az egyik kedvencem a történetben. Hiába öl a Rend és később királya nevében, mégis ugyanannyira törődik az emberekkel, mint a Rendbe kerülése elején. Lehet, hogy kissé ellentétesen hangzik, de attól még igaz: nem leli örömét a gyilkolásban; csak akkor teszi meg, ha muszáj és igyekszik elkerülni a véres kimenetelt. Az évek során higgadt, erős férfi válik belőle. Tiszteltem, hogy megpróbált igaz maradni önmagához, ami sok helyzetben nehéz, a főhős számára - a helyzet miatt, amibe került - még inkább. Talán nem meglepő, hogy rögtön megkedveltem. A mellékszereplők egy része szintén közel került hozzám.

Érdekes a főhősnek az apjával való kapcsolata. Amikor a Rendbe került, Vaelinnek meg kellett tanulni,a hogy nincs más családja a társain kívül. Örökségétől megfosztva Vaelin meggyűlöli az apját. Ám a könyvben fordul a kocka, amikor kiderül, hogy miért került Vaelin a Rendbe. Úgy éreztem, mint a Bábel fiai esetében: teljesen új megvilágításba került az egész helyzet. Nagyon megható volt az a jelenet, az egyik legjobb A vér énekében.

 A könyv nagyon jól van felosztva. Két részből áll: az első részben Vaelin tanulóéveit kísérhetjük figyelemmel, míg a második a király szolgálatában töltött évekről szól. Az utóbbi részben megkaptam a (lehetséges) válaszokat a kérdéseimre, de aztán a helyükre újabbak jöttek.
Egy másik szerkezeti egység (lehet) az is, hogy Vaelin történetét (ami E/3-ban van megírva) meséli el egy írnok, Verniers. A nagyobb történetrészeket elválasztja, ráadásul beleláthatunk egy másik szereplő gondolataiba. Nagyon tetszett ez a fajta mesélési mód, hangulatos lesz a könyv. A tizenharmadik történet jut eszembe róla, ami szintén elnyerte a tetszésemet.

A címre viszonylag hamar, a könyv felénél választ kapunk, de addig is vannak rá utalások, sőt, még a könyv végén is sok minden kiderül ezzel kapcsolatban. Naivan azt hittem, amikor a felénél jártam, hogy már mindent tudok az énekről, de - szerencsére - tévedtem.

 Röviden kitérnék a szerelmi szálra is, ami ugyan halványan, de ott van. Nincsenek drámai kijelentések, jelenetek, mégis egy-egy elejtett szóból, érintésből lehet látni a szeretetet a két szereplő között. Nagyon szeretem ezt a fajta ábrázolását a szerelemnek, számomra sokkal jobban átérezhető, sokkal meghittebb.

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, de nagyon régen volt már, hogy egy könyv ennyire magával ragadott.
Nagyon várom a folytatását, ami angolul már megjelent Tower lord címmel.

Kedvenc szereplő: Vaelin, Sherin, Nortah
Kedvenc részek: Vaelin és Elera aspektus beszélgetése, Vaelin és Sherin közös jelenetei
Kiadta a Fumax kiadó 2014-ben.

Tervek őszre

Habár a nyári listámból csak egy könyvet olvastam el, ez nem tart vissza attól, hogy megírjam az őszit is. Nem tervezek sokat, ami éppen a kezembe kerül, azt olvasom, de ezeket mindenképpen szeretném:

Jennifer McVeigh: Afrikai akác
Már a megjelenése óta érdekel ez a könyv, állítólag hasonlít az Elfújta a szélhez, ami nekem nagy kedvencem. A borítóját imádom.

Leigh Bardugo: Árnyék és csont 
Még Amadeával terveztük közösen (és angolul) ezt a könyvet. Arra jutottam, majd magyarul elolvasom a könyvtári példányt, hátha tovább jutok benne (az angol verzióban - csodák csodája - rögtön felidegesített az egyik szereplő).

George Orwell: 1984
Már régóta el akarom olvasni, ráadásul órára is kell, úgyhogy ez az egy biztosan sorra kerül.

Jeff VanderMeer: Expedíció
Már olyan sokat hallottam erről a sorozatról, hogy muszáj lesz megnéznem magamnak. A borítók nagyon tetszenek, különösen az, hogy ki vannak vágva a motívumok, ötletes megoldás (és milyen jó lehet élőben!).

Joe Abercrombie: Hidegen tálalva
Az Első Törvény sorozatot nagyon szerettem, úgyhogy ezt gondolkodás nélkül vettem le a könyvtári polcról. Nem lesz zsákbamacska, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

A galaxis őrzői

Történet: A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk. (port.hu)

Nagyon jókat hallottam a filmről, szinte mindenki ódákat zengett róla. Valószínűleg egyedül vagyok a véleményemmel (illetve kisebbségben), mert szerintem nem akkora durranás, mint amilyennek mondják.

Az eleje kifejezetten jól indult: látjuk a fiatal Petert, amint haldokló édesanyjától próbál elbúcsúzni. Igazán szívszorító volt látni, amint a kisgyerek nem képes elfogadni a helyzetet. Egy szeretett embertől elbúcsúzni mindig borzalmasan nehéz, főleg akkor, ha az illető az édesanyánk. Ráadásul Peter csak tízéves (ha jól emlékszem). Amikor kirohan a kórházból, egy űrhajó elfogja. Ez a része nagyon jól lett kitalálva: a néző azonnal szimpátiát érez a főhős iránt, és kíváncsian várjuk, mi lesz vele később.

A következő jelenet, amiben Peter megtalálja a gömböt, szintén reménykedésre adott okot. Azonnal megkedveltem a főhőst a humora miatt, tetszett, ahogy a dolgokra reagált.
Ezután viszont unalomba csapott át a film. Hiába történt mindig valami, nem tudott lekötni. Pedig a csapat, ami összeáll, korántsem hétköznapi; a köztük lévő párbeszédek (némelyike) vicces, a romantika szerencsére kis mértékben van jelen. Az tetszett még, hogy a csapat nem hősökből áll, mint a többi Marvel filmnél.
A főgonosz, Ronan karaktere sem lett erőteljes. Hiába emlegették félve a nevét, ezt nem tudtam átérezni, mivel semmit sem mutattak, ami ezt a félelmetes hírnevet alátámasztotta volna.
Ha jó Marvel filmet akarok nézni, maradok a Bosszúállóknál.

Kérdőív

Még pár napja kaptam Liliane_Evanstől ezt a kérdéssort, amit itt is köszönök.
Akinek szívesen látnám a válaszait: Amadea, Katacita, Üstökös és Pupilla.

Kérdések:

Szoktál nassolni olvasás közben?
Általában nem, mert nagyon vigyázok a könyvekre. Kivétel ez alól a Bábel fiai, ami annyira érdekelt, hogy feladtam elveimet. :)

Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Ha eszembe is jut, hogy igyak, akkor általában vizet.

Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Az utóbbi igaz rám; néha már abszurd (más számára), mennyire féltem őket.

Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?
Általában szeretek egy fejezet végéig eljutni, mert akkor valamennyire lezárul az a rész.

Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?
A valóságban nem, képzeletben viszont már jó pár könyvvel megtettem.

Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?
Attól függ, hányszor jelenik meg. Ha úgy vélem, hogy fontos, akkor igen; amúgy nem szoktam.

Mit olvasol most?
Anthony Ryantől A vér énekét.

Milyen könyvet vettél legutóbb?
Marissa Meyer: Scarlet. Elfogott az érzés, hogy újra elmerüljek a Cinder világában.

Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?
Nagyon szeretek elalvás előtt olvasni, kedvenc helyem nincs.

A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?
Régebben jobban szerettem a sorozatokat, de már annyi van (és lesz is még), hogy már kezdek beleunni. Egyébként ez nagyban függ a könyvtől is, ha nagyon jó egy sorozat első kötete, akkor örülök; más esetben nem érdekel a többi rész.

Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?
Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény című könyve nagy hatással volt rám, ezt ajánlanám mindenkinek.

Hogy rendszerezed a könyveidet?
Viszonylag egyszerűen: van egy polcom a régebben szerzett könyveknek, egy másik az újabbaknak, egy harmadik pedig az angol nyelvűeknek.

Augusztusi zárás

Augusztusban magamhoz képest egész sokat olvastam. Ebben közrejátszott az is, hogy a Siló kötetei nem hosszúak, gyorsan ki lehet végezni őket. Nagyon ütősek a részek, mindig képes volt meglepni az író. Jelenleg a negyedik felénél járok a sorozatban (csak szokás szerint mást is olvasok mellette, azért nem értem a végére). Befejeztem még a Kakukkszót is, amit imádtam, már most szívesen olvasnám a folytatását. Lehet, hogy majd angolul megpróbálkozom vele, de az Alexandrában megláttam és egy monstrum az a könyv. Elolvastam még a Bábel fiait is, amit szintén nagyon szerettem, megmaradt a hangulata, a bábeli közeg, meg voltam vele elégedve. Az utolsó könyv, amit ebben a hónapban olvastam, az a Vérvörös út volt. Már írtam korábban, hogy meglepően jó volt; úgy tűnik, elkiabáltam magam, mert utána jött a "dráma" rendesen. Saba olyan döntésképtelen volt (mi mással kapcsolatban, mint a szerelem?), hogy az már felettébb idegesítő lett egy idő után. Ennek ellenére be tudtam fejezni (ez azért is nagy szó, mert máskor félbehagyom a könyvet), a vége tartogatott pár meglepetést. Ugyanúgy jártam, mint Andrea Cremer sorozatánál: a mellékszereplők románca jobban érdekel, mint a főszereplőké. Az övéké valahogy sokkal realisztikusabb, jobban át tudom élni; gondolom azért is van, mert náluk nem kényszeríti az író a nyűglődést, hiszen ők csak mellékszereplők, nem olyan fontos a drámájuk, nem ez teszi ki a könyv lényegét. Sokkal jobban örülnék, ha a főszereplőkre is igaz lenne, de nem látok rá sok esélyt. Azért álmodozni szabad...
Összesen két könyvet vettem, a Scarlethez angolul jutottam hozzá, emellett A vér éneke lett még az enyém. Az utóbbi annyira jó könyv, el vagyok tőle ájulva. Nem emlékszem, melyik könyvön izgultam utoljára ennyire; nagyon sok fordulat volt benne, pedig még csak a felénél járok. Kíváncsian várom, mi jön még.