2015. június 5., péntek

Jön Fabio Volo új könyve!

Június 16-án jelenik meg Fabio Volo (magyarul) harmadik regénye Hely a világban címmel. Én már nagyon várom, Volo másik két könyvét is szerettem (bár a borító miatt kicsit morcos vagyok, szerintem ronda).

Fülszöveg:
Michele a szülészet folyosóján várakozik. A megrögzött agglegény hamarosan apa lesz. Legényapa. Várakozás közben felidézi, mi minden jutott neki mozgalmas kamasz- és ifjúkorában: sok buli, sok pia, sok drog, sok szex és egy nagy barátság. Valami mégis hiányzott, és erre épp a barátja, Federico döbbentette rá, aki már nagyobb tétben akart az élettel játszani. Nagyobb tét, nagyobb kockázat, nagyobb nyereség. Vagy veszteség… 
Federico belevágott, talált is magának egy helyet a világban, ahol otthon lehet benne, és azzal Michele sorsa is megpecsételődött. 
Most pedig órákon belül megszületik a gyereke. 
„Egy új élet. Vagyis kettő.”

2015. június 4., csütörtök

Májusi zárás

Olvasások


Először Neil Gaiman meséskönyve került a kezembe, a Szerencsére a tej. Az apuka lehetetlenebbnél lehetetlenebb kalandokba keveredett, aranyos mese volt. Utána a Harry Potter és a Félvér Herceget olvastam újra (sokadjára), nagyon élveztem minden sorát. PuPillát idézném: "... a sorozatnak a titka az otthonosság. Stabilan, biztosan hazaérkezünk bele, kedvelt helyre, kedvelt karakterek, szellemes, okos, szórakoztató dialógusok közé..." Nagyon jól összefoglalta a lényeget, ugyanezt érzem, akárhányszor olvasom újra a HP-köteteket. Az biztos, hogy ezt a sorozatot sosem fogom megunni. :)
Másnap elolvastam a meséskönyvet, Bogar bárd meséit is. Érdekesek a mesék, és imádom, hogy Dumbledore jegyzetei is ott vannak magyarázatként/kiegészítésként.
Május utolsó napján gyorsan kiolvastam a Fehérke című mesekönyvet, amit egy hívő barátnőm adott kölcsön. A családjában nagy népszerűségnek örvend ez a könyv; értem is, hogy miért: a gyerekeknek izgalmas lehet az a sok újdonság, kaland, amin Fehérke átmegy; a felnőtteknek is jó, mert ők értik az áthallásokat is.
 Viszanézve látom, hogy ez egy mesés hónap volt a számomra :)

Ezeken kívül elkezdtem még Susan Ee-től a Túlélők világát, ami eddig elég nagy csalódás. Az első rész után reménykedtem benne, hogy ez a rész is ugyanolyan jó lesz, de Penryn egyes dolgai zavarnak, ráadásul logikai bakitól sem mentes a kötet (eddig egy volt, de az elég nagy).
Elkezdtem még Anthony Ryan-től A várúr c. könyvet. Lassan haladtam vele, az eleje kicsit zavaros volt, de már visszarázódtam a világába, eddig tetszik.

Beszerzések

Julie Kagawa könyvét egy molytól vettem, vámpíros disztópiának írták, a vélemények alapján kellően sötét világgal. 
A várúr az egyik legjobban várt 2015-ös megjelenés (a Selyemhernyó után). A borítóját imádom, olyan szép! 

Zene

Kivételesen mutatok egy kis zenét is. Az elmúlt hónapban sokat hallgattam a két felfedezettemet: az Icon for hire-t és a New years day-t. Érdekes, hogy tavaly ilyenkor fedeztem fel a Digital daggers-t. Az a közös bennük, hogy egyik együttesnek sem szokványosak a dalszövegeik. (Biztos, hogy vannak még ilyen együttesek, de én ezeket ismerem eddig.)

Icon For Hire

Nagyon tetszik ez a két sor: 
" And now you'll never succeed if you're so convinced you're defeated
  If you're obsessed with our yesterday then you're destined to repeat it"


Amiket még szeretek tőlük: Sugar and spice, Cynics and critics, Think I'm Sick, Off With Her Head

New Years Day

Ezt a számot hallottam tőlük először és rögtön megtetszett: 


Hallgatom még tőlük: I'm No Good, Epidemic, Death Of The Party, Murder, Tombstone 

Felfedeztem még a Blacklisted me nevű együttest is (nekik talán nem annyira elvontak a szövegeik)


Tetszenek még: Blacklisted me, Freak Like Me, Save Me From Myself

Ui: büszke vagyok magamra, hogy sikerült az olvasott könyvek képeit összeszerkesztenem. Tudom, hogy nem nagy alkotás, de magamhoz képest haladás. :)