2014. április 23., szerda

Fabio Volo: Ráadásnap

Fabio Volo regényét már két éve kiszúrtam magamnak, mikor Nikkincs írt róla. A múlt heti könyvtározásom alkalmával véletlenül akadtam rá. Már nagyon vártam és szerencsére nem csalódtam.

A történet főszereplője, Giacomo agglegény: nagyon sok nővel volt együtt, ám egyikükkel sem maradt hosszabb ideig. Imádja őket, de nem akarja elkötelezni magát. Ám van egy lány, akivel minden nap osztoznak egy pillantáson. Ez a pillantás csak az övék, különleges lesz a főszereplő számára. Sokáig maradnak ennyiben, ám egy nap a lány, Michela elhívja Giacomót egy kávéra. Kiderül, hogy másnap New Yorkba költözik a munkája miatt. Giacomo a lány leveléről leírja a munkahelyi címét, majd kis idő múlva kimegy hozzá. Itt kezdődnek el az igazi kalandok.

Nagyon könnyen azonosultam Giacomoval. Sokszor gondolkodtunk egy dologról ugyanúgy, ennek ellenére a regény hangvétele mégis megmaradt férfiasnak. Nem számítottam rá, de még pár tanulságot is levontam a regényből; ilyen például az, hogy nyitni kell az újdonságok felé és nem kell mindig a komfortzónában maradni.
Emellett nagyon szép gondolatok voltak a könyvben, amiknél elidőztem egy darabig, újraolvasgattam. Ez különösen tetszett:
"Az élet nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kihozunk abból, ami történik." 

Michela és Giacomo kapcsolata nagyon szép; ilyen lehet, amikor két rokonlélek egymásra talál. Néha szavak nélkül is megértik egymást, hasonlóan gondolkodnak a világról, nem kell magyarázkodniuk egymásnak.
"-Mindig izgalmas egy hozzánk hasonló emberrel találkozni. Én úgy érzem, hogy te az vagy. Veled érzem a vibrálást.
- Mi az a vibrálás?
- Összhang. Vonzás és választás. Az, amit bizonyos emberekkel még évek múltán sem érsz el.
"
Giacomo annyit járta a várost, hogy kedvem támadt utazni. Nemcsak New Yorkba, igazából bármelyik külföldi város megtenné. Milyen érzéseket váltana ki bennem egy tárgy, illat, látvány.. A főhős szerint ugyanis az utazás után nem vagy ugyanaz az ember, mint előtte. Megváltoztat, az éned egy új oldalát ismered meg.

Két ember találkozásának különös története. Volo másik regényét, a Járok egyet is biztosan el fogom olvasni.
Értékelés: 5 pont
Kiadó: Európa
Kiadási év: 2012
Fordította: Barna Mária

2014. április 22., kedd

Várólista ~ Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja

Még két éve olvastam az írótól a Fehér, mint a tej, piros, mint a vér című könyvet, ami nagyon megfogott. Szép volt a mondanivalója és érdekes volt a történet. Az Európa kiadó tervezi kiadni egy másik regényét Senki sem tudja címmel. Én már nagyon várom!
Az irodalomtanárból lett olasz sztárszerző második regényében is egy család tagjai a szereplők; ki-ki az élet nehézségeivel, a maga életkorához illő bajával igyekszik megküzdeni. Az özvegy nagymama gyászos hangulatban süt-főz, a faképnél hagyott lánya a férje hűtlensége miatt kesereg. A tizennégy éves Margherita egyszer csak elhatározza, hogy felkutatja apját. Kilopva hát a család autóját a garázsból, az iskola csodabogár irodalomtanárának homéroszi útmutatása szerint indul lelki társával és szerelmével, a hiperokos árva fiúval, Giulióval, hogy megtalálja és hazahozza a tengeren kódorgó Odüsszeuszt. 

2014. április 11., péntek

Februári/márciusi szerzemények


Úgy gondoltam, egybeveszem a két hónapot, mivel mindegyikben csak egy könyv lett az enyém.
Februárban vettem meg Dan Krokos: False sight című könyvét (magyarul Hamis valóság címen jelent meg). Már el is kezdtem, ez is olyan gyors ütemű, mind az elődje, de egy-két dolog furcsa. Ennek ellenére még mindig tetszik, de közel sem annyira, mint az első.
A másik könyv Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről. Már nagyon sok jót hallottam róla, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni.
Egyébként nem tudom, mi van velem, nem szoktam én ennyit vásárolni... Nem a mostani vételekre gondolok, hanem az évi szerzeményekre, eddig kilenc könyvet vettem, pedig még csak április eleje van... És úgy érzem, nem fog javulni a helyzet. :)

2014. április 8., kedd

Délen játszódó regények

Dél az egyik kedvenc könyves helyszínem. Jellemzője a rengeteg napsütés (engem már ezzel le lehet venni a lábamról), de a régebbi rabszolgatartás és a polgárháború is olyan téma, amiről szívesen olvasok. Katacita posztja után elfogott a vágy, hogy újra olyan könyvet olvassak, ami ott játszódik. Habár az olvasásig még nem jutottam el, összegyűjtöttem pár regényt.

Több könyvet is olvastam már, de a legkiemelkedőbb az Elfújta a szél (Margaret Mitchell) és A segítség (Kathryn Stockett) című könyvek, mindkettő nagyon jó volt.

Itt a lista:
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom
Sarah Addison Allen könyvei
Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn
Charlaine Harris True Blood sorozata
Carson McCullers: Magányos vadász a szív

Nem írtam ki minden regényt, a molyos polcon egész sok fent van.

Az angol könyvek között is nézelődtem. Ezek keltették fel az érdeklődésem, de itt a link, ahol annyit lehet találni, hogy pár évig biztos elég olvasnivalóm lenne. Ráadásul még olyan oldalt is találtam, ahol a rejtélyek vannak a központban.

Link
Susan Crandall: Whistling past the graveyard  The summer of 1963 begins like any other for nine-year-old Starla Claudelle. Born to teenage parents in Mississippi, Starla is being raised by a strict paternal grandmother, Mamie, whose worst fear is that Starla will turn out like her mother. Starla hasn’t seen her momma since she was three, but is convinced that her mother will keep her promise to take Starla and her daddy to Nashville, where her mother hopes to become a famous singer—and that one day her family will be whole and perfect.When Starla is grounded on the Fourth of July, she sneaks out to see the parade. After getting caught, Starla’s fear that Mamie will make good on her threats and send her to reform school cause her to panic and run away from home. Once out in the country, Starla is offered a ride by a black woman, Eula, who is traveling with a white baby. She happily accepts a ride, with the ultimate goal of reaching her mother in Nashville.

As the two unlikely companions make their long and sometimes dangerous journey, Starla’s eyes are opened to the harsh realities of 1963 southern segregation. Through talks with Eula, reconnecting with her parents, and encountering a series of surprising misadventures, Starla learns to let go of long-held dreams and realizes family is forged from those who will sacrifice all for you, no matter if bound by blood or by the heart.


Link
Diane Chamberlain:Necessary lies After losing her parents, fifteen-year-old Ivy Hart is left to care for her grandmother, older sister and nephew as tenants on a small tobacco farm.  As she struggles with her grandmother’s aging, her sister’s mental illness and her own epilepsy, she realizes they might need more than she can give.

When Jane Forrester takes a position as Grace County’s newest social worker, she doesn’t realize just how much her help is needed.  She quickly becomes emotionally invested in her clients' lives, causing tension with her boss and her new husband.  But as Jane is drawn in by the Hart women, she begins to discover the secrets of the small farm—secrets much darker than she would have guessed.  Soon, she must decide whether to take drastic action to help them, or risk losing the battle against everything she believes is wrong.



Link
Charles Martin:Wrapped in rain An internationally famous photographer, Tucker Mason has traveled the world, capturing things other people don't see. But what Tucker himself can't see is how to let go of the past and forgive his father.

On a sprawling Southern estate, Tucker and his younger brother, Mutt, were raised by their housekeeper, Miss Ella Rain, who loved the motherless boys like her own. Hiring her to take care of Waverly Hall and the boys was the only good thing their father ever did.

When his brother escapes from a mental hospital and an old girlfriend appears with her son and a black eye, Tucker is forced to return home and face the agony of his own tragic past.

Though Miss Ella has been gone for many years, Tuck can still hear her voice--and her prayers. But finding peace and starting anew will take a measure of grace that Tucker scarcely believes in.



Link


James Lee Burke: The neon rain
Introducing the New Orleans detective Dave Robicheaux Johnny Massina, a convicted murderer bound for the electric chair, has warned Dave Robicheaux that he's on somebody's hit list, and now the homicide detective is trying to discover just who that is before he ends up dead. Meanwhile he has taken on the murder investigation of a young black girl found dead in the Bayou swamp - a case no one seems keen for him to investigate. But Robicheaux persists and uncovers a web of corruption that some would kill to protect, leading him to a terrifying confrontation with the one horror he fears most of all.